Pécsi Dózsa: Irány az Európa!

1970-ben Craiovában léphetett ki az európai kupaporondra a Pécsi Dózsa együttese.

Klubunk egyik legendás csapata volt az akkor még Pécsi Dózsa néven induló 1970-es együttes, amelynek szereplése a pécsi foci történetének legfényesebb lapjaira tartozik. Abban az évben ugyanis a PMFC jogelődje remekül helyt állt a nemzetközi porondon. Minisorozatunkban ezeket a találkozókat kívánjuk bemutatni, de ehhez először gondolatban Craiovába kell utaznunk…

A Pécsi Dózsa focistái 1970 tavaszán, egy úgynevezett félidényes bajnokság legjobb vidéki csapataként a táblázat 6. helyén végeztek. Ennek jutalmaként kiléphettek a nemzetközi porondra, egy, az UEFA által rendezett kupában. Ma már bátran mondhatjuk, a legendás kupasorozat első állomásaként a romániai Craiova városa szolgált.

Itt az Európai Városok Kupája (EVK, az UEFA-kupa elődje) első fordulójában, a tét a legjobb 32 közé kerülés volt. Az Universitatea egy egyetemi város csapataként működött, de korántsem igaz, hogy az összes játékosuk hallgató lett volna.

A kor színvonalának sem felelt meg, ahogyan a Pécs együttese 1970. szeptember 15-én eljutott az innen 840 kilométerre lévő helyszínre. A csapat az Ércbányászati Vállalat autóbuszát kapta kölcsön, ami a motor felújítása miatt még bejáratás alatt volt. Ezért a megengedett legnagyobb sebessége 60 km/óra lehetett, ami ugye nem sok…

Ha ehhez még hozzátesszük, hogy Nagylaknál abban az időben a teherautók, illetve autóbuszok épen nem léphettek át a határon, akkor bizony már zűrös helyzetről számolhatunk be. Gyuláig ugyanis még újabb jelentős kerülő várt az együttesre. Végül 23 óra alatt értek célba az utazók, kellően elcsigázottan.

Ezek után talán nem csoda, ha vereség lett a szerdai, amúgy szeptember 16-i összecsapás végeredménye. A pályaválasztók nyertek 2-1-re, de senki se aggódjon! A baranyai megyeszékhelyen rendezett visszavágón 3:0 volt a végállás, azzal meg a lila-fehérek számára nyílt meg a lehetőség a folytatásra. Legközelebb, egészen pontosan szeptember 30-án erről a nemzetközi kupamérkőzésről számolunk be részletesen.


Az első meccs két összeállítása:

CS Universitatea Craiova: Pilca – Niculescu, Deselnicu, Velea, Srtimbeanu – Minca, Nita, Beau – Oblomenco, Ivan, Caralunga. Vezetőedző: Coidum Stefan.

Pécsi Dózsa SC: Kollár – Hernádi, Maurer, Konrád J., Kincses V. – Kocsis I., Tóth J. (Rónai, a 65. percben) – Bércesi, Daka, Máté, Rádi. Vezetőedző: dr. Czibulka Mihály.

Gólszerzők: Máté 0:1 (a 64. percben), Caralunga 1:1 (a 65. percben), Strimbeanu 2:1 (a 80. percben).


 

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram