Az FC Dabas-t fogadjuk vasárnap

NB III-as labdarúgócsapatunk itthon folytatja bajnoki szereplését, vasárnapi ellenfelünk ezúttal az FC Dabas gárdája lesz a Stadion utcában.

Rövid időn belül több fronton is megmérettetés vár a PMFC-re, Vas László vezette labdarúgócsapatunk október 27-én, vasárnap 13:30-kor az FC Dabas gárdáját fogadja az NB III Közép-csoport 12. fordulójában. A hazai bajnoki ütközetet követően együttesünk a legjobb 32 közé jutást a Magyar Kupában a szintén harmadosztályú Rákosmente KSK ellen harcolhatja ki október 30-án, 12:30-kor a Stadion utcában. A pécsiek a jövő hét szerdai kupameccs után pedig Dunaújvárosba látogatnak majd a bajnokság aktuális játéknapja alkalmával.

Csapatunk mindazonáltal gőzerővel készül a most hétvégi hazai bajnoki összecsapására, amely a korábbiakból kiindulva kőkemény mérkőzésnek ígérkezik, ám a cél változatlan, itthon kell tartanunk a három pontot. Erős Károly csapata jelenleg a tabella hatodik helyén áll, holtversenyben a HR-Rent Kozármislennyel. A piros-fehérek eddigi mérlege öt győzelem, egy döntetlen, öt vereség, kilenc rúgott és tizenkét kapott gól. A dabasiakat korábban háromszor fogadtuk itthon, egy 4-0-s siker mellett előbb 0-0-s, míg legutóbb 1-1-es döntetlent játszottunk ellenük.


NB III Közép-csoport, 12. forduló
2019. október 27., vasárnap, 13:30
PMFC – FC Dabas
Pécs, PMFC Stadion
Belépő: 500 Ft


Fénykép: Kurdi József/pmfc.hu

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram