Meccstörténelem: Pécs – Kozármisleny

68599848_2489920737695492_1618656204723060736_o

Hazai bajnoki mérkőzésen még sosem kaptunk ki a Kozármislenytől, döntetlenre is csupán 2011-ben végeztünk a kék-fehérek ellen.

Vas László vezette éllovas labdarúgócsapatunk baranyai rangadóval zárja az NB III Közép-csoport 2019-es pontvadászatát. A tavaszról előrehozott 17. fordulóban a jelenleg a tabella ötödik helyét elfoglaló HR-Rent Kozármisleny együttesét fogadjuk december 1-jén, vasárnap 13:00 órakor a PMFC Stadionban. A hazai szezonzáró kapcsán következzen egy kis múltidézés.

A két gárda eddig tizenhárom bajnoki mérkőzést játszott le egymással, ebből nyolc volt az NB II-ben, míg a harmadosztályban öt meccs fejeződött be ugyanebben a párosításban. Az összesített mérleg a mindkét helyszínen lejátszott találkozókat figyelembe véve is a pécsieknek kedvez, akik kilenc győzelem és két döntetlen mellett csupán kétszer kaptak ki a kék-fehérektől.

Szűkítve a kört, a Stadion utcában eddig hat egymás elleni bajnoki csatát rendeztek, négyet az NB II, kettőt pedig az NB III keretein belül. A piros-feketék ezek során ötször kerültek ki győztesként, míg a vendégek egyszer tudtak pontot csenni. A pécsiek tízszer voltak kapura eredményesek, míg a vizitáló mislenyiek csupán egyszer találtak be a mecsekaljaiak hálójába.

A harmadosztályban először 2017. augusztus 19-én fogaduk a Kozármisleny csapatát. Az NB III Közép-csoport 2017/2018-as kiírásnak 2. fordulójában a házigazdák szórakoztató játékkal 3-0-ra győzedelmeskedtek. Wittrédi Dávid két büntetőt értékesített, míg Mojzer György fejesgólt ért el a szép számmal kilátogató közönség legnagyobb örömére.

A legutóbbi hazai rendezésű NB III-as baranyai derbire a tavalyi évad 15. játéknapján került sor. A két csapat 2018. november 17-én kiegyenlített, ugyanakkor nagy csatát vívott egymással, ám az első félidőben egyik gárda sem dolgozott ki ziccert. Sokáig úgy tűnt, döntetlennel zárul a megyei rangadó, ám a 85. percben Danijel Romic betalált, így a PMFC itthon tartotta a három pontot.

A vasárnapi találkozóval kapcsolatos, hogy a PMFC és a HR-Rent Kozármisleny közös jótékonysági akciót hirdet, melynek célja, hogy együtt szebbé tegyük a nehézsorsú gyermekek karácsonyát! A ”Te is hozz egy cipősdoboznyi ajándékot!” elnevezésű kampányunk részleteiről ITT olvashat bővebben.

Fénykép: Kurdi József/pmfc.hu

Facebook Comments

OLVASTA MÁR?

Pmfc-Vecses-034

Izgalmas hét jön

A Rákosmente ellen kiharcolt hazai győzelem után ismét idegenben folytatja a PMFC a bajnokság 22. fordulójában. Csapatunk a tabella utolsó helyén álló Vecsési FC-hez látogat, ...