Teremtornán csapnak össze a régi klasszisok

Ismét kapnak egy kis szeletet a régi idők futballjából a sportág szerelmesei, hiszen a PMSC Öregfiúk Egyesületének szervezésében létrejött a Gienger-Hungaria Öregfiúk Teremtorna, amelyet első alkalommal december 7-én, szombaton, 11.00 órai kezdettel rendeznek meg.

A megmérettetésen két csoportban kezdik összecsapásaikat a résztvevők. Az „A” jelölésű trióban a Videoton, a Kecskemét és a szervező PMSC egykori kitűnőségei ütköznek meg egymással a döntőbe jutásért, míg a másik trióban az Újpest, a Budapest-Honvéd és az Eszék veterán labdarúgói mutatják meg, hogy gurul nekik még a labda.

77115243_489108795282963_1264874951073071104_n

A tornán a csoportmérkőzéseket követően hetesrúgó versenyt is rendeznek, illetve lesz egy gálamérkőzés is a PMSC Öregfiúk és PMJV Polgármesteri Hivatalának Válogatottja között. Majd jönnek a helyosztók, illetve a PMFC U8-U9-es csapatának egymás elleni bemutató mérkőzése. Ezt követően játsszák majd a torna döntőjét.

A meccseken 5+1 fős csapatok futnak majd ki a pályára. A megmérettetésen díjazásra kerül az első három helyezett csapat, valamint a gólkirály, a legjobb kapus és a legjobb mezőnyjátékos is. A nézők számára ingyenesen látogatható eseményt a Lauber Dezső Sportcsarnokban rendezik 2019. december 7-én, szombat délelőtt 11:00 órától.

Fénykép: Kurdi József/pmfc.hu

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram