Gólokban nem volt hiány ősszel

69712213_2528176913869874_6527934193488363520_n

Labdarúgócsapatunk 3.7-es meccsenkénti rúgott gólátlaggal bírt a bajnokság őszi szezonjában – ELEMZÉS.

Remek őszi szereplést zárt le az NB III Közép-csoportjában a PMFC, amely a nyitófordulótól végig vezetve az első helyről várhatja a pontvadászat 2020-as folytatását. Vas László vezette együttesünk 14 győzelme mellett csak kétszer játszott döntetlent, illetve egyszer szenvedett vereséget. Csapatunk eközben kifejezetten termékeny volt, hiszen a mezőnyből a legtöbbet, 63 gólt szerzett a 17 forduló során, amivel szemben csupán 8-at kapott. Itt kell azonban megjegyeznünk, hogy 4-szer a riválisok segítettek öngóljukkal. Csak összehasonlításképpen, a Keleti-csoport első helyezettje, a Füzesgyarmat 16 bajnoki alatt 29-et szerzett és 16-ot kapott, míg a Nyugati-csoport élen telelő Érd 33-szor talált be a 16 párharca során, miközben 16 kapura tartó lövést nem sikerült kivédeniük.

Visszatekintő sorozatunkban először pécsiek által bevitt találatokat vizsgáljuk, mégpedig úgy, hogy negyedórás periódusokra osztjuk a kilencven percet. Ebből kiderül, hogy az első 15 perc során 8 gólt szereztünk, míg a 16-tól 30. perc közötti időszakban szintén 8 alkalommal sikerült megzörgetni az ellenfél hálóját. A 31-tól 45. perc, illetve az azt követő ráadás során ellenben 18 akció fejeződött be góllal, amely így a piros-feketék legeredményesebb időszaka volt. Különösebb panasz a második félidőre sem lehetett, ugyanis a 46-tól a 60. perc között 9, a 61-75. játékperc közötti időben 10, a 76-90. perc között pedig újfent 10-szer mattoltuk az ellenlábasokat. Az első félidők során 34, a második játékrészekben meg 29 találat született, mindez összesen 63 gólt eredményezett.

Érdekesség, hogy itthon és idegenben is szép számmal sikerült teljesíteni. A PMFC 9 őszi hazai bajnokija alatt 39 találatig jutott, míg vendégként lejátszott 8 találkozón 24-szer örvendezhetett csapat az őket elkísérő drukkerekkel együtt. Szót kell emellett ejteni a kapott gólokról is, amellyel kapcsolatban szintén jól álltunk, ugyanis a mezőnyből a legkevesebb, 8 találatot szenvedtünk el az őszi szezon alatt. A 8-ból 4 a 16. 30-ig perc közti időszakban került a hálónkba, illetve 1-1 esett a 46-tól 60., valamint a 76-tól 90. perc során. Ezekből 1-et itthon, 7-et idegenben kaptunk. Ám még így is csapatunk büszkélkedhet a legjobb védelemmel, ezzel szemben a csoportban jelenleg második helyezett Szentlőrinc 10 kapott találattal zárta az őszt.

Visszakanyarodva együttesünk rúgott góljaihoz, az is látszott az őszi remeklés során, hogy nem egy emberen múlott a találatok megszerzése. Ha csak a legeredményesebbeket nézzük, Hegedűs Márk 9, Geiger Norbert 8., Kónya Dávid, Máté János és Rácz László 7, Grabant Bence pedig 6 góllal vette ki a részét az őszi elsőségből. Tihanyi Olivér 4-et, Bohata Ádám, Futó Zsombor, Koller Krisztián, Németh Márk 2-t rúgott, míg Szabó Dominik, Gajág Gergő és Sági Milán 1-szer volt eredményes. Végezetül még annyit az őszi idényről, hogy csapatunknak mindegyik meccsén rúgott legalább egy, vagy annál több találatot, de olyan is többször akadt, amikor alaposan kitömtük az ellenfelet. Dunaharasztiban például 7-0-ra nyertünk, míg a Taksony ellen idehaza 8-at gurítottunk. Labdarúgócsapatunk a bajnokság őszi szezonjában 3.7-es meccsenkénti rúgott gólátlaggal bírt.

Fénykép: Kurdi József/pmfc.hu

Facebook Comments

OLVASTA MÁR?

big_1487672281_image

„Európai szintű” lesz a pécsi akadémia

Bánki Erik, az Országgyűlés gazdasági bizottságának fideszes elnöke, MLSZ elnökségi tag volt a Digi Sport Reggeli Start című műsorának egyik február 21-i vendége. A beszélgetés ...