Hiányoznak a mérkőzések a kapitánynak

Futó Zsomborral beszélgettünk az edzések lehetséges újrakezdéséről, a feljutásról és az NB II-es esélyekről – INTERJÚ.

– Mindenekelőtt engedd meg, hogy ezúton is gratuláljak. Nagy az öröm a hétfői döntés óta?

– A csapat nevében mondhatom, nagyon örülünk a feljutásnak. Pletyka szinten korábban hallottuk már egy-két helyről, hogy akár így is megtörténhet az osztályváltás. Valahol jobban szerettük volna a hátralévő tizenegy forduló alatt a pályán kivívni a bajnoki címet, de most ezt hozta az élet. Elfogadjuk a szövetség döntését és végtelenül boldogok vagyunk, hiszen sikerült elérnünk a célunkat, a következő idényben a másodosztályban folytathatjuk.

– A háttérben folynak a munkálatok az edzések újraszervezését is illetően. Várod már, hogy ismét pályán legyél?

– Mindenki várja már, hogy ismét elkezdődjenek az edzések, akár kiscsoportos formában. A téli alapozás után igencsak hosszúra nyúlt ez a járvány miatti kényszerpihenő, amit otthon kell tölteni. Teljesen más úgy tréningezni, hogy csak egyénileg végezhetjük el a naponta kiküldött programot. Nem véletlenül szeretünk csapatban dolgozni, ilyenkor nincs az a monotonitás, a hangulat is kellemesebb és sokkal jobban fel tudunk készülni.

78093350_2720609841293246_7399170826332798976_o

Fénykép: Kurdi József/pmfc.hu

– Csapatkapitányként hogy éled meg ezt a nem mindennapi, mérkőzések nélküli időszakot?

– Személy szerint nagyon hiányoznak a meccsek. Nehezen éltem meg ezt a sajnálatos helyzetet, hiszen egy héthetes kemény felkészülési időszak után nem tudtuk kiélvezni a munka gyümölcsét, amikor is bajnoki mérkőzéseket játszhatunk. Két forduló után leállt a bajnokság, ez pedig, ha nem is traumaként ért, de mindenképpen nehezen tudatosult bennem. Bízom benne, hogy lassan minden visszaáll a régi kerékvágásba.

– Sokakban felmerülhet a kérdés: mit tartogat számunkra a másodosztály? Rutinos játékosként te mit gondolsz erről? Vagy korai még előre tekinteni?

– Szerintem megálljuk a helyünket az NB II-ben, ilyen mentalitással és munkával nem lehet problémánk. Nyilván más lesz ez a bajnokság, erősebb és gyorsabb az iram. Hozzá kell szokni ahhoz is, hogy ezen a szinten sokkal kiélezettebbek a mérkőzések. Többször nüanszok döntenek el egy-egy találkozót. Nem aggódom, hiszen nagyon jó felfogású a csapat, sok tehetséges és ügyes játékosunk van. Szeretnénk minél előrébb végezni a másodosztályban.

– A szurkolók a csapat mögött állnak. Ez lehet a továbbiakban is az egyik nagy erősségünk?

– A szurkolóknak köszönhetően a PMFC-nél tényleg futballistának érezheti magát az ember. Teljesen más tíz-húsz, akár száz néző előtt focizni, vagy úgy, mint nálunk, ahol minden hazai mérkőzésen ezerötszáz-kétezer néző buzdít a lelátóról. Ez a bátorítás nagy lökést ad, akár nehéz helyzetben is. Minden megteszünk annak érdekében, hogy kiszolgáljuk a szurkolókat. Ezúton köszönjük az idei támogatást, várunk mindenkit a következő szezonban!

Fénykép: Kurdi József/pmfc.hu

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram