Elkezdtük az edzéseket

Felnőtt labdarúgócsapatunk az óvintézkedések betartása mellett hétfőn elkezdte a munkát a Stadion utcában.

Az NB III-ból feljutó labdarúgócsapatunk hosszú kényszerpihenőt követően hétfőn ismét együtt edzett a PMFC Stadionban. Az érvényben lévő kormányrendelettel összhangban több óvintézkedés is bevezetésre került, emiatt például rendhagyó módon nem az öltözőben, hanem a centerpálya mellett, egymástól kellő távolságban készülődtek a játékosok. A hangulatra azonban még így sem lehetett panasz, láthatóan mindenki örömmel és nagy lelkesedéssel vetette bele magát a munkába.

A játékosokat a szakmai stáb fogadta kint a pályán, ahol egy rövid eligazítás után előbb Veréb Viktor, csapatunk erőnléti edzője vette kezelésbe a társaságot, majd pedig kisebb csoportokra bontva labdás gyakorlatokkal zajlott tovább a tréning. A tervek szerint labdarúgóinknak mostantól minden hétköznap lesz lehetőségük együtt készülni. Az edzések egyelőre június közepéig tartanak, és amennyiben napvilágot lát a következő bajnoki szezon rajtja, úgy kerül kialakítása a gárda további programja.

E54P0618

– Nagyon örülünk, hogy ismét eltudtuk kezdeni a munkát és újból a feladatunkra koncentrálhatunk – kezdte Vas László. – Nehéz volt a csapat és az edzések nélkül, mindenkinek hiányzott a megszokott miliő. A mostani időszak egyelőre a szinten tartásról szól, intenzív feladatokat még nem végzünk. Figyelünk egymásra és próbálunk minden ajánlást betartani. Bízom benne, hogy mielőbb körvonalazódik a bajnokság rajtja, amelyre aztán megfelelően időzítve felkészülünk – tette hozza vezetőedzőnk.

Fénykép: Löffler Péter/Dunántúli Napló

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram