Hasznos edzőmeccset játszottunk

Kétgólos vereséget szenvedtünk az élvonalbeli Budafoki MTE ellen szezonbeli második felkészülési mérkőzésünkön.

Csapatunk szombat délelőtt az NB I-be feljutott Budafoki MTE vendégeként játszotta második nyári felkészülési mérkőzését. Vas László vezetőedzőnk a halásztelki edzőmeccs során ezúttal is több próbajátékosnak, illetve utánpótlásból felkerült fiatalnak adott játéklehetőséget. Együttesünk lendületesen és némi főlénnyel kezdte találkozót, a 2. percében Geiger Norbert fejjel megcsúsztatott labdája szállt el a fővárosiak kapuja felett, míg a tiszta piros szerelésben játszó pályaválasztók gyors kontrákkal próbáltak előnybe kerülni.

Az első húsz percben Helesfay Donátnak kétszer is nagyot védett, a 27. percben azonban sikerült betalálniuk a budafokiaknak. Vaszicsku Gergő hatalmas bedobása után Kovács Dávid nyolc méterről belsőzött a hálónkba, 1-0. Valamivel később Óvári Zsolt végezhetett szabadrúgást a tizenhatos előteréből, ám kísérete a sorfalról megpattanva elhagyta a játékteret. A továbbra is nyílt összecsapáson többször is az élvonalba feljutó ellenfél védelme mögé tudunk kerülni, újabb gól viszont már nem esett a szünetig.

A fordulást követően mindkét oldalon szinte teljesen kicserélődtek a sorok. Majd pécsi részről Batizi-Pócsi Balázs lövését kellett vetődve kitolnia Kovács Zoltánnak. Az 56. percben aztán egy remek találattal növelték előnyüket a budafokiak, Szabó Máté mintegy 25 méterről lőtt a bal felső sarokba. Helesfay Donát hiába nyúlt nagyot a levegőben, kitolnia már nem sikerült a labdát, 2-0. Ezzel együtt újabb gól már nem esett egyik oldalon sem. Csapatunk több szempontból is hasznos edzőmeccsen szenvedett 2-0-s vereséget a magasabb osztályban induló Budafok ellen.

NB II-es Labdarúgócsapatunk hétfőtől folytatja a felkészülést, a jövő hét folyamán pedig újabb edzőmeccsek várnak a mieinkre. Július 8-án, szerdán 17:00 órakor az NB III-as Dunaújváros PASE gárdáját fogadjuk a Stadion utcában, míg július 11-én a korábbi programmal ellentétben nem az elsőosztályú Paksi FC-vel, hanem a szintén a Merkantil Bank Liga NB II-ben szereplő Soroksár SC alakulatával mérkőzünk meg szombaton 11:30-tól a sárga-feketék vendégeként. Mindkét felkészülési találkozó megtekintése díjtalan.


Felkészülési mérkőzés
Halásztelek, Németh Ferenc Sportcentrum, 100 néző.
Budafoki MTE – PMFC 2-0 (1-0)
Gsz.: Kovács (27.), Szabó (56.)

BMTE, 1. félidő: Póser – Iharos, Vaszicsku, Romić, Kirják – Filkor, Oláh B. – Skribek, Lőrinczy, Takács R. – Kovács D.
BMTE, 2. félidő: Kovács Z. – Margitics, Talabér, Romić, Medgyes S. – Micsinai, Soltész I. – Ihrig-Farkas, Lőrinczy, Szabó M. – Mervó. Vezetőedző: Csizmadia Csaba

PMFC, 1. félidő: Helesfay – Sági, Gajág, Rácz, Katona – Grabant, Nikic, Starosta (Bohata), Óvári – Geiger, Batizi-Pócsi.
PMFC, 2. félidő: Helesfay (Kovács, 60.) – Sági (Bischoff, 60.), Preklet, Gajág, Németh – Grabant (Keresztes, 60.), Nikic (Archie, 60.), Bohata (Geiger), Kónya – Tihanyi, Hodgyai. Vezetőedző: Vas László.


Vas László: – Meggyőződésem, hogy a játékosok ezen a mérkőzésen is minden tőlük telhetőt megtettek. A Budafok ellen sajnos nehezek voltak a lábak, rossz döntéseket hoztunk, olyan játékhelyzetekben is, amelyekből gólokat szerezhettünk volna. Mindkét kapott találat elkerülhető volt, ám a hozzáállással és a munkával elégedett voltam.

Fénykép: budafokimte.hu

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram