Döntetlent játszottunk Soroksáron

NB II-re készülő labdarúgócsapatunk kétgólos hátrányból egyenlített a Soroksár SC elleni idegenbeli felkészülési mérkőzésen.

Vas László vezette csapatunk szombaton a bajnoki rivális Soroksár SC vendégeként játszotta le negyedik nyári edzőmeccsét. A tikkasztó hőség ellenére együttesünk lendületesen kezdte az összecsapást, sőt már a 7. percben közel kerültünk a vezetés megszerzéséhez, ám Adamcsek lövése a bal kapufáról pattant kifelé. A fehér mezes hazaiak előtt a 12. minutumban adódott először komoly lehetőség, sarokrúgást követően Gengeliczki csúsztatott fejjel, Hermány azonban lehúzta higgadtan lehúzta a játékszert.

A 15. percben aztán egy labdakihozatal során Korozmán vette észre a kint álló Hermányt, majd félpályáról bravúrosan a hálónkba ívelt, próbázó kapusunk pedig már tehetetlen volt, 1-0. Egy percre rá ékezett az újabb soroksári találat. Magyari került helyzetbe, aki laposan a kapu bal oldalába helyezett, 2-0. Nem sokkal ezután azonban sikerült szépítenünk, Óvári harcolt ki egy szögletet, amit a 23. minutumban Hegedűs mesterien ívelt át a hosszú irányába, Rácz pedig tökéletes ütemben berobbanva védhetetlen gólt fejelt, 2-1!

A fordulás után több helyen is változtatott Vas László, csapatunk pedig lendületben maradt. Ennek aztán az 56. percben meg is lett az eredménye. Kónya ment le jobbról egészen az alapvonalig, ahonnan középre centerezett, Tihanyi pedig könyörtelenül a háló jobb felébe továbbított, 2-2. A vége előtt Kónya révén akár a vezetést is megszerezhettük volna, de lövése centikkel elkerülte a jobb alsó sarkot, míg a 89. percben egy bedobás után Rácz fejelt közelről, de Varga hatalmas bravúrral védeni tudott. Így maradt a 2-2-es döntetlen.


Zárt kapus felkészülési mérkőzés
Soroksár, Szamosi Mihály Sporttelep
Soroksár SC – PMFC 2-2 (2-1)
Gsz.: Korozmán (15.), Magyari (16.), ill. Rácz (24.), Tihanyi (56.)

Soroksár SC: Varga – Bene, Gengeliczki, Takács, Pászka – Gyömbér, Huszák – Tóth, Korozmán, Pócsik – Magyari. 2. félidő: Varga – Gárdos, Lipcsei, Valencsik, Vida – Kópis, Derekas – Csernik, Szerető, Ladányi – Orosz. Vezetőedző: Lipcsei Péter.

PMFC: Hermány (Vukman, 80.) – Sági (Króner, 46.), Rácz, Preklet, Katona (Németh, 46.) – Grabant (Kónya, 46.), Nikic (Futó, 60.), Geiger (Batizi-Pócsi, 46.), Hegedűs (Bohata, 60.) – Óvári (Keresztes, 75.), Adamcsek (Tihanyi, 46.). Vezetőedző: Vas László.


Fénykép: soroksarsc.hu

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram