Egy győzelem, egy vereség a fehérvári tornán

NB II-re készülő labdarúgócsapatunk kedden Székesfehérvárra utazott, ahol egy újabb minitorna keretén belül ezúttal két 60 perces edzőmeccset játszott előbb a harmadosztályba felkerülő Tatabányai SC, majd pedig a szintén NB III-as idényére készülő MOL Fehérvár FC II. gárdája ellen. Első összecsapásunkon hiába játszottunk fölényesebben, végül egy közeli szabadrúgásból elért gólnak köszönhetően a Tatabánya 1-0-ra nyerni tudott ellenünk, míg a következő megmérettetésen Bohata Ádám találatával 1-0-s győzelmet arattunk a MOL Fehérvár FC II. felett.

Vas László vezette együttesünk összességében jobban játszott mindkét ellenfelénél, ám játékosaink a kapu előtti helyzetekben rendre pontatlanok voltak, amely a felkészülési időszak jelenlegi periódusában a fáradtság számlájára írható, hiszen az elmúlt sűrű hetek során labdarúgóink rendkívül intenzív edzésmunkát végeztek. Következő edzőmeccsünket július 18-án, szombaton 10:00-től a HR-Rent Kozármisleny gárdája ellen játsszuk. A kék-fehérek elleni találkozó mindenki számára ingyenesen tekinthető meg a PMFC Stadionban!


Felkészülési minitorna, Székesfehérvár

MOL Fehérvár FC II. – Tatabányai SC 0-0

Tatabányai SC – PMFC 1-0
Gsz.: Farkas (36.)

PMFC: Vukman – Sági, Gajág, Preklet, Katona – Grabant, Nikic, Archie (Keresztes, 38.), Hegedűs – Batizi-Pócsi, Geiger. Vezetőedző: Vas László.

MOL Fehérvár FC II. – PMFC 0-1
Gsz.: Bohata (20.)

PMFC: Hermány – Króner, Rácz, Németh, Bischoff – Kónya, Bohata, Futó, Óvári – Tihanyi, Adamcsek. Vezetőedző: Vas László.


 

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram