Szerda este Nyíregyházán lépünk pályára

Szurkolói információk a szerdán 19:00 órakor kezdődő Nyíregyházi Spartacus FC elleni idegenbeli mérkőzésekre.

Vas László vezette labdarúgócsapatunk a sikeres hazai szezonnyitót követően augusztus 5-én, szerdán 19:00 órakor a Nyíregyháza Spartacus FC vendégeként lép pályára a Merkantil Bank Liga NB II. 2. fordulójában. A nyírségiekkel legutóbb öt éve játszottuk bajnoki mérkőzésünket, amelyet itthon 2-0-ra megnyertünk. A sok szempontból emlékezetes, ugyanakkor fájó emlékeket is idéző 2014/2015-ös szezon során mindkét csapat kiharcoltak a bennmaradást az NB I-ben, mégis búcsúzni kényszerültek az élvonaltól.

A kizárást követő idényben a Nyíregyháza egyből megnyerte az NB III Keleti-csoportját, az elmúlt négy idény során pedig álladó résztvevője az NB II-es pontvadászatnak. Legjobb helyezésük egy 5. pozíció volt. Gálhidi György alakulata múlt szombaton a Kaposvári Rákóczi FC vendégeként aratott 1-0-s idegenbeli győzelmével szintén a három pont megszerzésével indította a 2020/2021-es szezont, így szerda este két jól rajtoló gárda találkozik egymással, várhatóan szépszámú szurkolósereg előtt a Városi Stadionban.

Tájékoztatjuk a csapatot Nyíregyházára elkísérő szurkolóinkat, hogy a vendégbelépőket a mérkőzés napján 2 órával a találkozó kezdete előtt a helyszínen tudják megvásárolni, a Főiskola felőli vendégpénztárban. A jegy ára 1.000 Forint, míg a kedvezményes (diák, nyugdíjas, hölgy) belépő 500 Forintba kerül. A szerda esti Nyíregyháza Spartacus FC – PMFC Merkantil Bank Liga NB II-es mérkőzést nem közvetíti az M4 Sport, ugyanakkor honlapunkon élő, szöveges közvetítéssel jelentkezünk a helyszínről!


Merkantil Bank Liga NB II., 2. forduló
2020. augusztus 5., szerda, 19:00
Nyíregyháza Spartacus FC – PMFC
Nyíregyháza, Városi Stadion
Belépő: 1000/500 Ft.
Részletek a nyiregyhazaspartacus.hu-n!


 

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram