Egyre közelebb kerülne a felnőtt csapathoz

Bachesz Edvin, 2005-ös születésű középpályásunk az U16-os válogatott edzőtábora után együtt edzett NB II-es labdarúgóinkkal.

A PMFC 2005-ös születésű utánpótlás játékosai közül nemrég meghívót kapott az U16-os válogatott összetartására Bachesz Edvin, aki a korosztályos nemzeti csapat keretének tagjaként négy napon keresztül a fővároshoz közeli Zsámbékon edzőtáborozott kortársaival együtt.

– Jól esett, hogy ismét meghívtak a válogatottba. A kialakult helyzetre való tekintettel nem volt lehetőségünk más válogatott ellen pályára lépni, így egymás közti játék szerepelt a programban, amellett, hogy a tréningeken a védekezésen, a támadáson és az átmenetek gyakorlásán volt a hangsúly – számolt be az edzőtáborról Bachesz Edvin.

Fiatal labdarúgónk tavaly novemberben, a Fehéroroszországban megrendezett UEFA Development tornán öltötte magára először a címeres mezt. 15 esztendős középpályásunk az U16-os válogatott mostani edzőtáborból Pécsre hazatérve ráadásul lehetőséget kapott, hogy az NB II-es labdarúgócsapattal együtt tréningezzen.

– Nagyot dobott rajtam, amikor a szakmai stábból Szabados József szólt, hogy a felnőtt csapattal együtt edzhetek. Eddig is eltökélt voltam, ám a mostani lehetőség óriási motivációt jelent számomra, hiszen pécsi labdarúgóként az a célom, hogy egyre közel kerülhessek a felnőtt csapathoz és minél előbb bemutatkozhassak a PMFC-ben – árulta el Bachesz Edvin.

Játékosunk hosszú ideje pallérozódik a pécsi utánpótlásban, és bár több akadémia is szeretné őt soraiban tudni, Bachesz Edvin elkötelezett a piros-feketék mellett. Mint azt Kulcsár Árpád sportszakmai igazgató elmondta, a klub eltökélt célja, hogy az PMFC utánpótlásában futballozó játékosok idővel minél nagyobb számban lépjenek pályára a felnőtt csapat mérkőzésein.

– Nagyon örülök, hogy újra válogatottat adhatott a pécsi utánpótlás. Remélem, ez inspirációt ad a többi fiatal játékosunknak, illetve példaértékkel is szolgál, hogy az első csapatnál kapott lehetőséget. Edvin mellett ebben a korosztályban több tehetséges labdarúgónk van. Bízom benne, hogy a srácok hamarosan nem csak edzésén tudnak bemutatkozni, hanem a felnőtt csapat mérkőzésén is.

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram