Pécs 70 – 4. rész: Ünnepi sorozatunk negyedik felvonásában a város és klubunk 1980-1989 közötti eseménydús időszakát elevenítjük fel!
Megépül a „kétpúpú”, újjászületik az Elefántos ház (1980–1989)
Az 1980-as évek elsősorban a kertvárosi lakótelep további bővítéséről szóltak a baranyai megyeszékhelyen. Pécs lélekszáma az új évtized elején már 170 ezer fő körül mozgott, így az építkezések folytatása nem is tűnt indokolatlannak. Habár a felmerült financiális problémák miatt nem éppen zökkenőmentesen, de mégis viszonylag gyorsan elkészült a déli városrészt Uránvárossal összekötő – a köznyelvben gyakran „kétpúpúként” emlegetett – felüljáró, amelyet még 1979-ben kezdtek el építeni, s 1981-ben adtak át a forgalomnak. A vasúti sínek felett átívelő útszakasz megnyitása nagy könnyebbséget jelentett az autósoknak, jelentősen csökkentve a vonatközlekedés miatt korábban gyakran kialakult forgalmi dugók számát.
Nevelési Központ néven új oktatási centrum létesült Kertvárosban, amelynek első tanegysége 1979-ben nyitotta meg kapuit. A „Nevkó” – amely 1984-ben a pedagógus, filozófus és teológus Apáczai Csere János nevét vette fel – öt évvel később már tizenhárom tagintézménnyel – iskolákkal, óvodákkal, bölcsődékkel, diákotthonnal, művelődési házzal, könyvtárral, sportkomplexummal – rendelkezett, majd 1986-ban gimnáziummal és művészeti iskolával is bővült. A helyszín valóságos csomóponttá vált Kertvárosban, főként, hogy a Csontváry utcában – azon a területen, amelyet eredetileg az intézményközpont parkolójának szántak – buszpályaudvart alakítottak ki. Ez utóbbira annál is nagyobb szükség volt, mivel azt követően, hogy az évtized elején a mai Nagy Imre és Tildy Zoltán utca közötti részt panelházakkal építették be, hamarosan megkezdődött a „rózsadombi” lakótelep kialakítása is. Márpedig a Rózsadombot, ahová 1986 őszén költöztek be az első lakók, a közművesítéssel párhuzamosan a városi tömegközlekedéssel is össze kellett kapcsolni. Építkezések zajlottak 1987-től a hivatalosan Árpádvárosnak elnevezett – de a temető közelsége miatt a pécsiek által azóta is csupán Szellemvárosnak hívott – övezetben is, amelyet ma a Kanizsai Dorottya út és a II. János Pál út határol.
Természetesen nem csupán Pécs déli fertályában történtek változások, hanem a belvárosban is. Túlnyomórészt a ’80-as években történt az Elefántos ház körüli terület rekonstrukciója, amelynek munkálatai egészen 1988-ig elhúzódtak. A helyreállítás folyamán a különösen nagy várostörténeti jelentőséggel bíró, de leromlott állaguk miatt életveszélyessé vált, több száz éves épületeket átalakították, illetve ismét használható állapotba hozták. A Zsolnay-szoborral szemközt 1982 végén megnyílt a főként fa- és építőanyagokat, elektromos cikkeket, illetve kerti szerszámokat árusító, osztrák mintára kialakított Fészek Áruház, amely a maga korában valóságos szenzációnak számított a városban. Kulturális szempontból jelentős eseménynek számított továbbá 1988-ban a Pécsi Kisszínház megnyitása is Uránvárosban, amely napjainkban a Pécsi Harmadik Színház nevet viseli.
Mészáros Ferenc
Kevésbé pozitív eseményekről is hírt adhatunk azonban a korszakból. Példának okáért, az évtized második felére a helyi bányaipar komoly válságba jutott, olyannyira, hogy a Mecseki Szénbányák Vállalat egyenesen a csőd szélére került. A helyzetet ráadásul tovább súlyosbította a vasasi üzemben 1986. február 18-án bekövetkezett bányaomlás, amelyben hat magyar és öt lengyel munkás veszítette életét. A tragédia az egyébként is mind kedvezőtlenebbé váló folyamatokkal párhuzamosan 1988 nyarán már bányászsztrájkhoz vezetett a városban, ráadásul ugyanebben az évben a tervezett fejlesztési programot is végleg leállították. Az iparágat Pécsett a rendszerváltás előestéjén már a megszűnés veszélye fenyegette, mivel sem a szén-, sem az uránbánya nem volt képes költséghatékony módon termelni, s ebből kifolyólag mindkettő működtetése veszteségessé vált. Szintúgy a kevésbé dicsőséges történetek közé tartozik a Szigeti út és a mai Hungária utca találkozásánál állt huszonöt emelet magas toronyház históriája, amelyről 1988-ban megállapították, hogy életveszélyessé vált, ezért 1989-ben kiköltöztették belőle a lakókat.
Zárásként pedig érdemes megemlékezni az 1989. évi pécsi május 1-jéről, pontosabban inkább arról, hogy az ilyenkor szokásos tömegrendezvényeket – a hivatalos álláspont szerint az esős, hűvös időjárás miatt – fedett helyszínekre vitték. Valójában azonban inkább arról volt szó, hogy a korábban kötelezőnek tekintett programok a rendszerváltó hangulatban nem sokakat érdekeltek, sőt, az emberek egyenesen protestáltak a távolmaradásukkal. Volt olyan rendezvény, amely érdeklődés hiányában el is maradt – akárcsak az ország, úgy Pécs történetében is a végéhez közeledett egy fejezet.
A kiesés réme után ezüstérem, vereség a Magyar Kupa döntőjében, valamint vb-részvétel
Az 1980-as években a Pécsi MSC végig a magyar labdarúgás élvonalában játszott. A kiesés szele csak ritkán legyintette meg a csapatot, inkább az erős középszerűség, meg a kiugró sikerek jellemezték a szereplésüket. Belefért az évtizedbe egy világbajnoki részvétel Katzirz Béla (később dr.) hálóőr részéről, ami nem csekély bravúr. Az ifjúsági Európa-bajnok válogatottba is adott egy játékost a klub Csoboth Róbert révén. A Garami József edző vezetésével megszerzett bajnoki ezüstérem örök emlék marad, talán egy arany majd elhomályosítja. A védő Róth Antal ott lehetett a mexikói vb-n. Egy vesztes kupadöntő is belefért az Újpest ellen. Eseménytelenségről nem szólhatunk, annyi szent!
Az 1979–1980-as évadban a PMSC a 7. helyen végzett, különösebb izgalmak nélkül. A nézők sokkal inkább lehettek elégedettek, mint amennyi bosszankodásra akadhatott okuk. Igaz, egy drukker soha nem lehet maradéktalanul boldog, különösen igaz ez a baranyai megyeszékhelyen. Mert ne feledjük, azért akkoriban Szigetvárról, Mohácsról, Komlóról és Siklósról is jártak meccsre az érdeklődők. Akiket kifelejtettünk, azoktól itt ünnepélyesen bocsánatot kérünk. Részletes felsorolást lehet találni a kor postai irányítószám-jegyzékéből, a települési listából.
A kor olimpia válogatottjában helyet kapott Katzirz Béla kapus, valamint Pál Gyula védő is, de végül nélkülük rendezték meg a moszkvai ötkarikás játékokat ’80-ban, mert a válogatott elbukott a selejtezőben.
Az 1980–1981-es szezonban a Győrrel társbérletben lett meg a 10. helyezés, ami lehetett volna mondjuk 11. is, mert minden mutatóban megegyezett a két klub. Az egymás elleni eredmény akkoriban még nem döntötte el a sorrendet, bár az a Pécsnek kedvezett volna (1–0, 1–1).
Réfi Gábor
Állítólag három a magyar igazság – ez Kovács Imre edzőre tökéletesen igaz. A nagy tekintélyű szakembert visszahívták a csapathoz, vele az 1981–1982-es évadban elért 8. helyezés kimondottan jónak volt nevezhető. Némileg ennek köszönhetően, valamint azért, mert egyénileg is kiválóan teljesített, Mészöly Kálmán akkori szövetségi kapitány kivitte az 1982-es világbajnokságra Katzirz Bélát. A hatalmas kapus korábban is védett a selejtezők során, szóval nem ajándékba kapta a nyári utazást. Tegyük hozzá, a három vb-meccsen Mészáros Ferenc védett, a másik két kapus nem állhatott a háló elé. Ha mezőnyjátékosról lett volna szó, szinte bizonyosan jutott volna neki hely a nemzeti együttesben, ám a posztján más szabályok érvényesültek. Ennek ellenére Katzirz teljesítménye olyan volt, amire illett volna megemelni a süveget, de már nem volt divatban a fejfedő ezen változata.
A következő – 1982–1983-as – évadban némileg rezgett a léc, legalábbis a magasugróknál így szokták emlegetni a dolgot. A 16-os mezőnyből mindössze két klubot sikerült megelőzni, a jobbik búcsúzót, a Debrecent csak gólkülönbséggel. Az utolsó fordulóban, június 11-én a hajdúságiak 2–3-as végeredménnyel távoztak Újmecsekaljáról, de a búcsúzó Kovács Imre szakvezető nagyon mérges volt a tanítványaira. A második félidőben le sem ült a kispadra, a játékosok kijárójából nézte végig a találkozót. Utána vette a kalapját, távozott. Neki tényleg akadt olyan fejrevalója, tehát nem csak képletes a kijelentés.
A szakmai munkát az 1983–1984-es évadban Rónai István felügyelte. Vele rendeződtek a sorok, senkinek sem kellett állandóan hátrafelé pillantgatni az üldözőket fürkészve. Az idény végére, pontosabban a nyár elejére esett ellenben egy pécsi szempontból méltatlanul elfelejtett esemény. Az U18-as válogatott a Szovjetunióban vett részt az Európa-bajnokságon. Annak a győztes válogatottnak volt tagja Csoboth Róbert, a PMSC labdarúgója. Mivel a magyar fociban túlságosan sok kontinensbajnoki arany nem született, hát nem hagyhatjuk ki a „mi fiúnkat” a történetből.
Az 1984–1985-ös évadban történt meg a klub legfontosabb edzőváltása. Legalábbis utólag ezt lehet megállapítani, mert akkoriban ezt természetesen senki sem sejthette biztosan. A csapat 1985. április 27-én vereséget szenvedett a SZEOL AK ellen idegenben. A vezetőedző Rónai István kezdeményezte a felmentését, amit a vezetőség el is fogadott. Helyette Garami József kapta meg a kispadot, vele maradt benn a gárda az elitmezőnyben.
Az 1985–1986-os bajnoki szezonban történetének legnagyobb szárnyalásába kezdett a Pécsi MSC. A repülés meg sem állt a dobogó 2. fokáig. Az akkori játékosok betűrendes felsorolása a következő: ifj. Bendes Tibor, Bérczy Balázs, Bodnár László, ifj. Bogyay Zoltán. Bojás Lajos, Brezniczky Sándor, Czérna Sándor, Csoboth Róbert, id. Dárdai Pál, Dobány Lajos, Kollár József, Kónya Mihály, Lovász Ferenc, Lőrincz Sándor, Lutz Jakab, Márton Gábor, Megyeri Károly, Mészáros Ferenc, Pillinger Béla, Réfi Gábor, Róth Antal, Takács Jenő, Toma Árpád, Tomka János, Turi Zsolt, Udvardi Zoltán.
Az 1986-os, Mexikóban megrendezett világbajnokságon Mezey György szövetségi kapitány meghívására ott lehetett a nemzeti csapatban Róth Antal is. A végtelenül szerény, intelligens labdarúgó az egyik legjobb volt a Pécsett valaha megfordult játékosok között. De objektív lista nem létezik, ezt beláthatjuk. Mert mást jelentett a pécsi fociban abban a korban Megyeri Károly, Bodnár László, esetleg Lovász Ferenc vagy Mészáros Ferenc (utóbbi a bővített vb-keretnek még tagja volt). Emlékük örökké él, elfeledésükre szinte semmi esély sincs, főleg, ha még sokáig emlegetjük őket.
A gárda a pompás bajnoki teljesítménye után elindulhatott az UEFA-kupában. Szeptember 17-én a holland Feyenoord Rotterdam vendégeskedett Pécsett az első fordulóban, a végeredmény 1–0 lett. A visszavágón ellenben a „tulipánosok” győztek 2–0-ra, amivel továbbléphettek.
Róth Antal
Talán törvényszerű volt a visszaesés az 1986–1987-es esztendőben. De azért a PMSC erős középcsapatnak számított a honi NB I-ben. Sőt, néha többet is mutattak a legények, mert 1987. június 17-én a Magyar Népköztársasági Kupában (MNK) csak a döntőben kaptak ki az Újpesti Dózsával szemben 3–2-re Székesfehérváron. A következő szezonban maradt a középmezőnyben a klub. A nyár viszont nem erről maradt emlékezetes, hanem egy újabb nemzetközi sorozatról.
Az Intertotó-kupában hat összecsapás várt az együttesre. A két győzelem mellett egy döntetlen és három vereség lett a mérleg, 6–6-os gólkülönbséggel. Az ellenfél a svájci Grashoppers, a svéd Öster, valamint a lengyel Szczecin volt. Utólag Megyeri Károly úgy emlékezett a dolgokra, hogy nagyon jól érezték magukat végig, miközben a svédországi vámosok nagyvonalúan bántak velük. A mozgalmas évtized az 1988–1989-es kiírásban egy bajnoki 11. helyezéssel ért véget, egy olyan rendszerben, ahol a döntetlenek után a felek büntetőket rúgtak. A szerencsésebbik csapat két pontot kapott, a másik egyet. A rendes játékidőben kivívott siker három pontot ért, a vesztes pont nélkül maradt.
Folytatás következik, addig is olvassa el a klub megalapításának 70. évfordulójára írt sorozatunk előző részit!
A negyedik rész illusztrációi Mayer Tibor grafikustól valók. A karikatúrák mestere már elhunyt, de a fia, Mayer András újságíró hozzájárult az apai örökség egy részének megjelentetéséhez. Köszönet érte!
