A továbbjutás kiharcolása a cél Makón

A MOL Magyar Kupa 6., egyben első országos fordulójában a Csongrád-Csanád megyei I. osztályú Makó FC vendége lesz szombaton 15:00 órától a PMFC. A papírforma csapatunk továbbjutása mellett szól, ám mivel egy mérkőzés dönt erről, mindenképpen komolyan kell venni ellenfelünket, ráadásul a Siha Zsolt vezette Makó FC remekül szerepel ebben a szezonban.

Jó erőkből álló megye I-es csapattal fogunk találkozni a MOL Magyar Kupa 64 közé jutásért vívott fordulóban, hiszen a Makó FC eddig minden tétmeccsét, 4 bajnokit és 3 kupaselejtezőt is sikerrel vett a szezonban. A makóiak a kupában 15 rúgott gól mellett csupán 1 találatot kaptak, míg a megyei bajnokságot hibátlanul, 28-0-s gólkülönbséggel vezetik.

Szombati vendéglátóinkkal korábban 4 alkalommal mérkőztünk meg az NB III Közép-csoportjában: 2017-ben 7-0-s sikert arattunk Makón, 2018-ban pedig 6-1-re nyertünk itthon. Szintén ebben az évben, de már egy újabb bajnoki kiírásban a Stadion utcában 0-0-s döntetlenre végeztünk a sárga-zöldek ellen, míg a legutóbbi 2019-es makói találkozón 2-1-re győztünk.

A Makó FC a 2018/2019-es évad végén búcsúzni kényszerült az NB III-tól. A tavalyi félbeszakadt Csongrád-Csanád megyei I. osztályt a 3. helyen zárták, 10 győzelemmel, 3 döntetlennel, 48-7-es gólkülönbséggel. Idei szereplésükből is látszik, hogy Siha Zsolt vezetésével komoly céljaik vannak, éppen ezért nem számíthatunk ellenük könnyű meccsre a MOL Magyar Kupában.

A továbbjutás egy mérkőzésen dől el, amennyiben a 90 perc döntetlennel ér véget, úgy 2*15 perces hosszabbításra, ha ott sincs döntés, abban az esetben büntetőkre kerül sor. A szeptember 19-én, szombaton 15:00 órakor kezdődő Makó FC – PMFC kupatalálkozóra szurkolóink a Csanádi utcai vendégpénztárban vásárolhatnak belépőt és ott is léphetnek be szektorukba.

fb_cover_mako (1)

A makói kupameccsről élő, szöveges közvetítéssel jelentkezünk!

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram