Vas László: “Megérdemelten jutottunk tovább”

A két vezetőedző értékelése a MOL Magyar Kupa-mérkőzés után.

Amint arról beszámoltunk, NB II-as labdarúgócsapatunk 3-1-es győzelmet aratott a harmadosztály Keleti-csoportjában szereplő Salgótarjáni BTC vendégeként és ezáltal továbbjutott a legjobb 32 közé a MOL Magyar Kupában. A találkozót követően a két vezetőedző értékelt:

Vas László (a PMFC vezetőedzője): – Úgy gondolom, egy igazi kupamérkőzés kerekedett ebből a találkozóból. Tudtuk azt, hogy az ellenfelünk nagyon lelkes lesz és mindent meg fog tenni, hogy megnehezítse a továbbjutásunkat, akár meg is nyerje az összecsapást. Rengeteg helyzetünk volt, amelyeknek a nagy részét nem tudtuk értékesíteni. Egy elkerülhető kiállítással még jobban megnehezítettük a saját dolgunkat, de összességében úgy érzem, hogy teljesen megérdemelten jutottunk tovább.

Rubint Richárd (az SBTC vezetőedzője): – Gratulálok a srácoknak, hiszen ez a mérkőzés nem volt egyszerű. Vasárnap bajnokit játszottunk, amelyet követően most ismét pályára lépett a csapat nagy része. Egy jó ellenféllel volt ma összecsapásunk, amely abból is látszott, hogy még emberelőnyben sem tudtuk mi irányítani a játékot. Sajnos két gólt mi hoztunk össze a pécsieknek, míg mi nem tudtunk koncentrálni a támadásaink végén, mert elfáradtunk. Sajnos azt nem értem, hogy a hazai közönség miért szidja egy ilyen meccsen a saját játékosait. Ha egy edző nem tetszik nekik az rendben van, de a saját játékosukat miért kell szidni, ezt nem értem. El kell gondolkodni egy-két embernek. Megyünk tovább, jön a hétvégén a megyei rangadó a Balassagyarmat ellen.

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram