A 11. helyezett Kaposvárt fogadjuk vasárnap

Bemutatjuk következő bajnoki ellenfelünket, a Kaposvári Rákóczi FC-t. A somogyi megyeszékhelyű zöld-fehérek fennállásuk során többszöri átszervezés mellett az NB III-NB II között ingázva szerepeltek, míg 2004 és 2014 között a legmagasabb osztályt erősítették. Az élmezőnytől való búcsújuk 2014. május 3-án pecsételődött meg, miután négy fordulóval a vége előtt már matematikailag sem maradt esélyük a bennmaradásra.

fb_cover_kaposvar (2)

A Rákóczi a 2014/15-ös szezonban utolsóként végzett másodosztályban is, míg ezt követően a Somogy megyei I. osztályból kezdte meg felemelkedését. A megye I-es bajnoki cím után a 2016/17-es NB III-as kiírást csupán a 3. helyen zárták, de a rá következő harmadosztályú pontvadászatot már sikerrel vették. A 2018/19-es szezonban másodikként végeztek az NB II-ben, így ezután ismét a legmagasabb osztályban folytathatták szereplésüket.

A Kaposvár ugyanakkor az OTP Bank Liga 2019/20-as idényét a seregajtó pozícióban fejezte be, így ismét a második vonalba került vissza. A Merkantil Bank Liga 2020/21-es kiírását Waltner Róbert irányításával kezdte el a somogyi alakulat, a trénertől azonban a közelmúltban elköszöntek, helyét Várhidi Péter vette át, aki korábban a 2009/10-es másodosztályú évadban 14 bajnokin keresztül irányította vezetőedzőként a PMFC-t.

Vasárnapi ellenfelünk számára nem sikerült jól a szezonrajt, hiszen az NB II-es nyitófordulóban hazai környezetben kaptak ki 1-0-ra a Nyíregyházától. Ezt követően viszont zsinórban négyszer is döntetlenre végeztek, Győrben és a Kazincbarcika ellen 1-1-et játszottak, míg Békéscsabán és a Csákvár ellen 2-2 lett a végeredmény. A folytatásban 3-1-es vereséget szenvedtek a Szentlőrinc vendégeként, míg a Szombathely ellen 0-0-ra végeztek.

A zöld-fehérek a Budaörs vendégeként 3-0-s sikert arattak, míg a DVSC-től 3-1-re kaptak ki otthon. Ezt követően 2-1-re nyertek Siófokon, valamint 1-0-ra a Szolnok ellen, a Gyirmóton elért 0-0 után azonban saját közönségük előtt maradtak alul 2-1-re a Szegeddel szemben. A Vasas dolgát nehezítették, de az angyalföldiektől 1-0-ra alul maradtak, míg a válogatott szünet előtt az Ajkát 3-1-re, míg a DEAC-ot pedig 2-1-re győzték el.

A Rákóczi összesített mérlege 5 győzelem, 6 döntetlen, 5 vereség, 20 rúgott és 19 kapott gól. A Kaposvár jelenleg 21 ponttal a tabella 11. helyén áll. A szomszédvár együttese elleni párharcunk 6 év után a PMFC Stadionban, zárt kapuk mögött folytatódik. A 2020. november 22-én, vasárnap 17:00 órakor kezdődő találkozóról így sem maradnak le a szurkolók, a PMFC TV YouTube-csatornán élő stream formájában közvetítjük a találkozót!

Fénykép: rakoczifc.hu

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram