Hegedűs és Geiger duplájával nyertünk

NB II-es labdarúgócsapatunk a Dorogi FC vendégként aratott 4-0-s győzelmével már tíz forduló óta veretlen a bajnokságban.

A Merkantil Bank Liga tavaszi szezonjából előrehozott 20. forduló alkalmából a 17. helyezett Dorogi FC vendégeként lépett pályára vasárnap délután a tabellán 3. helyén álló NB II-es labdarúgócsapatunk. Jó emlékeket őrizhetünk a dorogiak elleni őszi szezonnyitóról, amelyen otthon 4-0-s sikert arattunk a Komárom-Esztergom megyei piros-feketék ellen. A párharc visszavágójára a mieink több hiányzóval látogatott el, köztük vezetőedzőnk, Vas László vezetőedző sem ülhetett le a kispadra egy meccsre szóló eltiltása miatt.

A jó iramban kezdődő találkozó 6. percében egy gyors ellentámadás végén Geiger fejelte le a labdát Grabant elé, aki nagy helyzetben azonban a kapu fölé emelt. A 25. percben Geiger csúsztatott az így gólhelyzetben kilépő Kónya elé, akit a visszafutó Ryashko a tizenhatos vonalánál lerántott, ezért a játékvezető azonnal felmutatta a piros lapot a dorogi játékos számára. A kiállítás után ráadásul sikerült azonnal megszereznünk a vezetést, hiszen a megítélt szabadrúgást Hegedűs tekerte 16-ról pompásan a jobb felső sarokba, 0-1.

A folytatásban nem kellett sokat várni, s máris két gólosra növeltük az előnyünket. A 35. percben Geiger estében ugyan még csak a jobb kapufát találta el 12 méterről, ám a kipattanóra Hegedűs érkezett a hosszú irányába és 6 méterről kíméletlenül a léc alá vágta a játékszert, 0-2. Az első játékrész végére is jutott még egy újabb pécsi gól, a 45. minutumban Grabant tört le a labdával az alapvonalig, majd okosan Geiger elé passzolt, aki pedig 3 méterről a dorogi kapu bal felébe juttatta a játékszert, 0-3.

A 62. percben Hegedűs után Geiger is duplázni tudott, aki pont Hegedűs jobbról beívelt szögletét fejelte a rövidbe, amibe Mursits már csak beleérni tudott, 0-4! A 77. percben aztán Bartha lőtte el laposan a labdát a dorogi kapu előtt, míg a hazaiak a hajrában tizenegyeshez jutottak, ám a 82. percben Zuigéber büntetőjét Helesfay kivédte a jobb alsó elől! Így augusztushoz hasonlóan ezúttal is 4-0-s győzelmet arattunk a Dorog ellen, ráadásul sorozatban a tizedik találkozónkon nem találtunk legyőzőre.


Merkantil Bank Liga, 20. forduló
Dorog, Buzánszky Jenő Stadion, zárt kapuk mögött. Vezette: Rúsz (Horváth, Berényi)
Dorogi FC – PMFC 0-4 (0-3)
Gsz: Hegedűs (26., 35.), Geiger (45., 63.)
Kiállstva: Ryashko (25.)

Dorogi FC: Mursits – Beke (Nagyházi, 22.), Dlusztus, Rjasko, Papp – Girsik (Zuigeber, 80.), Tóth, Lénárth, Csillag (Szerencsi, 69.) – Beliczky (Zabari, 80.), Mészáros (Berkó, 80.). Vezetőedző: Fenyvesi László

PMFC: Helesfay – Sági (Németh, 62.), Preklet, Króner, Katona – Grabant (Óvári, 62.), Futó, Bartha, Hegedűs (Bischoff, 78.) – Kónya (Bajner, 70.), Geiger (Bohata, 70.). Megbízott edző: Szabados József.


 

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram