Vas László: ”Gratulálok a csapatnak”

Letöltötte egy bajnokira szóló eltiltását vezetőedzők, aki így értékelt a Dorogi FC elleni 4-0-s győzelmet követően:

– Mindenképpen győzni szerettünk volna Dorogon, s ennek megfelelően kezdtünk, játékosaim folyamatosan nyomás alatt tartották a hazai együttest. Jól játszottunk és úgy gondolom, idegenben bármelyik csapat ellen nagy dolog 4-0-ra nyerni. Gratulálok a csapatomnak és kívánom, hogy a következő fordulóig is megmaradjon ez a hozzáállás. Úgy szeretnénk majd pihenőre menni, hogy a legtöbbet hoztuk ki a szezonból.

Fenyvesi László, a Dorogi FC edzője szerint megérdemelten nyert csapata ellen 4-0-ra a vendég PMFC.

– A kiállításnál megítélt szabadrúgást értékesítette a vendégcsapat, és ezzel el is döntötte a mérkőzést. Később is több egyéni hibát követtünk el, nem tudtunk ellenállni a pécsi együttesnek. A látottak alapján a vendégek ekkora különbséggel is megérdemelten nyertek.

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram