Motivációs előadáson vettek részt játékosaink

NB II-es labdarúgócsapatunk számára Mészáros Ferenc, a PMSC korábbi kiváló támadója, későbbi edzője tartott motivációról és lélektani felkészítésről szóló előadást a Stadion utcai klubházban. Az elméleti és gyakorlati példákat is felvonultató foglalkozás nem csupán az eredményessé válás sarokpontjait érintette, de a sportolói és az emberi hozzáállást is érintette.

– Egy közel egy órás prezentációban mutattam be azokat a tényezőket, amelyek a labdarúgók motivációját meghatározzák. Három éve fejlesztettem ki ezt a játékosoknak is szóló előadást, amit az utóbbi időben tréninggé fejlesztettem tovább. Ennek három fő eleme van: a célok meghatározása, a sikerhez vezető út, valamint az eredményesség. Mindezek összetevőit konkrét gyakorlatokkal, illetve elméleti példákon keresztül mutattam be. Örülök, hogyha ezzel vidám és jó hangulatú előadással újat tudtam átadni. A futballisták nagyon befogadóak voltak, az értékelések alapján jó visszajelzések érkeztek – összegzett Mészáros Ferenc, motivációs előadó.

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram