PMFC eSport: Tovább a megkezdett úton!

Tegnap este csapatunk a Hungarian Pro Clubs League zárófordulójában a Covenant FC ellen lépett pályára.

Az első találkozó elejétől igyekezett nyomás alá helyezni a Covenantot a Pécs, aminek a 12. percben meg is lett az eredménye. Kárpáti cselezte be magát három védő között és ívelt Rab Gáborhoz aki nem hibázott és vezetést szerzett a PMFC számára. A vezetés tudatában sem engedett ki a Pécs, a 20. percben Rab volt az aki tért ölelő indítással találta meg Kovácsot, ő pedig kiszorított helyzetből azonnal lőtt, de Horváth védeni tudott. A kipattanóra Kárpáti érkezett, de emelése fölé szállt. A második félidő is Pécs helyzettel kezdődött. Kárpáti ugratta ki Poórt, de Horváth védte a rövidre tartó lövést, a szögletet pedig Karpierz bólintotta kapu fölé. A második játékrész közepétől átvette a játék irányítását a Covenant FC, de egy-egy kapu mellett elsuhanó lövésen kívül nem igazán jelentettek veszélyt a próbálkozásaik, míg pécsi oldalon Poór helyzetét jegyezhettük fel. A 81. percben ismét Poór volt a főszereplő, Rigó bepasszát követően juttatta a kapuba a játékszert a Munkás támadója, de a játékvezető les miatt érvénytelenítette a találatot. A mérkőzést így a PMFC nyerte 1-0 arányban.

A második találkozó erős pécsi nyomással kezdődött és a 9. percben egy Rab-Kárpáti összjátékot követően vezetést is szerzett a PMFC. A 36. percben Rigó ugratta ki Kárpátit, az irányító pedig újfent nem hibázott, két gólosra növelte a pécsiek előnyét. Az 52. percben Poór ívelése találta meg Rabot, aki bődületes erővel lőtt közelről a Covenant kapujába, de lendült a partjelző zászlaja, les miatt érvénytelenítették a találatot. 2 perccel később Poór passzából Czuppon lőhetett, de Horváth óriási bravúrral hárított. A 63. percben Kárpáti lépett ki két védő szorításban, gurítása utat talált a kapus lábai alatt, de Rich a gólvonalról menteni tudott, majd a Covenant részéről következett lehetőség, Bárdos lövését hatástalanította Güldner. A 86. percben ismét egy Güldner bravúrt jegyezhettünk fel Kovács lövése után, a 90. percben pedig összejött a Covenant szépítése, Kovács egy egyéni akciót követően vette be Güldner kapuját. Ezzel a mérkőzést 2-1 arányban nyerte a PMFC eSport.

Az utolsó játéknapot követően a PMFC rosszabb gólkülönbségének köszönhetően a 4. helyen végzett, miután a DVSC akadémia kétszer legyőzte az addigi listavezető Grosics eSportot. Mint a mérkőzést követő egyeztetésen kiderült, ez az eredmény nem elég csapatunk számára az osztályozóra (ahol az ellenfél a másik pécsi csapat, a PTE PEAC lesz), mivel a cívis városiak kihasználva a HPCL versenyszabályzat igen nagy hiányosságait, pusztán egy névváltással kijátszva az akadémiákra vonatkozó szabályt, indulhatnak a következő idényben az első osztályban amennyiben megnyerik az osztályozót.

A találkozót követően szakosztályvezetőnk Benko Imre értékelt:

“Elmondhatatlanul büszke vagyok a srácokra. Ilyen tavaszi szereplés után (10 meccses győzelmi sorozat) nem lesz lehetőségünk még az osztályozóra sem. Természetesen tisztában vagyunk azzal, hogy a rajtnál nagyon beragadtunk, fontos pontokat vesztettünk és időbe telt mire a kezdőnyi új játékosunk összeszokik, de így nagyon keserű a szájíz, hiszen tényleg mindent megtettek a srácok “tavasszal” és 110%-on pörögtek azért, hogy odaérjenek az első osztály kapujába. Nincs mit tenni, hogy közhellyel élhessek: megyünk tovább a megkezdett úton…”

Covenant FC – PMFC eSport 0-1 (0-1)
PMFC: Güldner – Szemán, Karpierz, Vidákovics, Tamás – Váradi, Rigó, Kovács, Rab, Kárpáti – Poór
G.: Rab

PMFC eSport – Covenant FC 2-1 (2-0)
PMFC: Güldner – Szemán, Karpierz, Tamás, Kovács – Váradi, Rigó, Rab, Czuppon, Kárpáti – Poór
G.: Kárpáti (2)

Hajrá, PMFC ! Hajrá, Pécs!

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram