Hatgólos meccsen nyertünk a KBSC ellen

NB II-es labdarúgócsapatunk gólgazdag bajnoki mérkőzésen nyert itthon 4-2-re a Kolorcity Kazincbarcika SC ellen.

A Merkantil Bank Liga 23. fordulójában megszerezte első tavaszi győzelmét Vas László vezette NB II-es labdarúgócsapatunk, amely vasárnap délután a 17. helyen álló Kolorcity Kazincbarcika SC együttesét fogadta zárt kapuk mögött a PMFC Stadionban. A találkozó lendületes pécsi támadásokkal indult, az öt védővel felálló borsodiak azonban igyekeztek útját állni a hazai lehetőségeknek.

A 15. percben Óvári kapott egy remek kiugratást a tizenhatoson belül, pár cselt követően el is lőtte a labdát, ami azonban elakadt egy védő lábában. Öt perccel ezután Fótyik szabálytalankodott Adamcsekkel szemben kaputól 18 méterre. A szabadrúgást maga a sértett tekerte rá a bal felső sarok irányába, Horváth kapus azonban bravúrral kitolta azt. Rögvest ezután viszont megszereztük a vezetést.

A 21. minutumban Futó bedobást Rácz csúsztatta meg fejjel, a labda Adamcseket érintve Preklet elé került, védőnk pedig az ötösön belülről kíméletlenül kilőtte a háló közepét, 1-0. Nem sokkal ezután Katona lábfejét rúgták meg a tizenhatos körívén belül, így ismételten remek helyről végezhettünk szabadrúgást, amit aztán Óvári küldött kapura, de a középre tartó játékszert Horváth kiöklözte.

A 35. percben viszont már növelni tudtuk előnyünket, Helesfay előreívelését Adamcsek csúsztatta tovább Óvárinak, aki pedig remekül továbbított Grabant elé. Végül támadónk jobbról az ötös bal sarkának közeléből remekül lőtte ki Horváth mellett a rövid alsót, 2-0. A félidő végén Adamcsek szép lövését védték ki a vendégek, majd Katona éles szögből leadott lövése pattant kifelé a felső kapufáról, míg Kónya ismétlése kissé fölé szállt.

A fordulást követően Barthát buktatták a tizenhatoson belül, amiért Németh játékvezető büntetőt ítélt a javunkra. A 11-es mögé maga sértett állt és középpályásunk nem hibázott, az 54. percben ugyanis a jobb alsóba rúgta a labdát, amit Horváth nem ért el, 3-0! Kisvártatva azonban szépítettek a vendégek. Az 56. minutumban Kovács 12-ről, félfordulatból kilőtte a kapunk jobb oldalát, 3-1.

Ettől vérszemet kapott Pacsi Bálint legénysége, amely a 66. percben szorosabbá tette az eredményt. Ekkor Csősz ellen szabálytalankodott Adamcsek a tizenhatos körívénél, a szabadrúgást Helesfay ugyan védte, de a kipattanót Oldal közelről a hálónkba rúgta, 3-2. Csapatunk ezt követően ismét magához ragadta a kezdeményezést és a 74. minutumban a frissen becserélt Geiger góljával beállítottuk a 4-2-es végeredményt!

Merkantil Bank Liga, 23. forduló
PMFC – Kolorcity Kazincbarcika SC 4-2 (2-0)
Pécs, PMFC Stadion, zárt kapuk mögött. Vezette: Németh Ádám (Máyer Gábor, Kovács II. Gábor)PMFC: Helesfay – Sági, Rácz, Preklet, Katona – Bartha (Geiger, 70.), Futó, Kónya – Grabant (Németh M., 84.), Adamcsek (Tihanyi, 70.), Óvári (Hegedűs, 67.). Vezetőedző: Vas LászlóKBSC: Horváth – Majzik, Dávid, Szűcs, Fótyik, Farkas (Mikló, 76.) – Csősz (Németh T., 86.), Olteán – Kovács (Tóth B., 86.), Oldal (Tóth L., 76.), Kovác (Korbély, 60.). Vezetőedző: Pacsi Bálint

Gsz.: Preklet (21.), Grabant (35.), Bartha (54. – 11-esből), Geiger (74.), illetve Kovács (56.), Oldal (66.)

Fénykép: Kurdi József/pmfc.hu

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram