Döntetlent játszottunk Békéscsabán

Az őszi hazai 0-0-t követően csapatunk idegenben 1-1-es döntetlent játszott a Békéscsaba 1912 Előre ellen.

Vas László vezette NB II-es labdarúgócsapatunk a Békéscsaba 1912 Előre vendégeként lépett pályára a Merkantil Bank Liga 24. fordulójában. Együttesünk támadószellemben kezdte az összecsapást, több feladatot is adva a lila-fehérek védelmének. Ennek ellenére a 10. percben a békéscsabaiak szerezték meg a vezetést. Nagy jobboldali beadását követően Szabó lőtte 12-ről a hálónk bal felébe a labdát, amibe Helesfay csak beleérni tudott, 1-0. Hamar érkezhetett volna a válasz, a 14. minutumban Adamcsek tört kapura két védő között, majd tálalt Óvári elé, aki 16-ról kapura is lőtt, de Uram vetődve hárítani tudott.

Rögtön ezt követően egy ellentámadás során Paudits lépett ki, ígéretes helyzete ellenére azonban mellé lőtt a csabaiak támadója. A 28. percben sikerült kiegyenlítettünk, Óvári indította Grabantot, aki jobbról remekül helyezett a háló közepébe, 1-1. A 31. minutumban nem sokon múlott a fordítás, ám Óvári szögletét követően Rácz közeli fejese fölé szállt. A félidő vége előtt is megmaradt a lendület. A 38. percben Óvári indította remekül Grabantot, akinek közeli lapos lövését Uram hárította. A játékrész záró eseményeként pedig Horváth lövését fogta meg Helesfay, így 1-1-es állással mehettek pihenőre a csapatok a Korház utcai stadionban.

A fordulást után Katona tűnt el gyanús körülmények között a hazaiak tizenhatosán belül, de a játékvezető nem ítélt büntetőt. Az 50. percben egy szabadrúgást követően Preklet vágta kapásból a hálóba a labdát, ám Veizer játékvezető les címén érvénytelenítette a találatot. Bő tíz percnyi játék után Futó bombázott fölé ígéretes helyzete ellenére. A 62. percben aztán emberelőnybe kerültünk, miután kezezés miatt Paudits kapta meg második sárgáját. A 10 emberre megfogyatkozó hazaiakkal szemben a 68. minutumban Bartha tette vissza a labdát Futónak, akinek lövése nem sokkal suhant el a felső léc felett.

Az utolsó negyedórára vált csak igazán küzdelmessé a találkozó, Preisinger Sándor alakulata igyekezett megtartani az egy pontot, csapatunk pedig meddő mezőnyfölénye ellenére nehezen tudta átjátszani a betömörülő békéscsabaiak védelmét. Lehetőségünk így is adódott, a 88. percben Preklet közeli fejesét fogta meg Uram, majd a rendes játékidő utolsó előtti percében a csereként pályára lépő Hegedűs lövését hárította nagyot vetődve a házigazdák hálóőre. Hiába nyomtunk, újabb gólt már nem sikerült szereznünk, így a 3. helyet megőrizve egy ponttal térhettünk haza. Folytatás február 21-én az Aqvital FC Csákvár gárdája ellen a PMFC Stadionban.

Merkantil Bank Liga, 24. forduló
Békéscsaba, Kórház utcai Stadion, zárt kapuk mögött. Vezette: Veizer (Berényi, Punyi, Rúsz)
Békéscsaba 1912 Előre – PMFC – (1-1)
Gsz.: Szabó (10.), ill. Grabant (28.)
Piros lap: Paudits (63.)Békéscsaba 1912 Előre: Uram – Nagy, Farkas, Bora, Horváth – Babinyecz, Kitl, Szabó (Kasik, 91.) – Kovács (Máris, 55.), Paudits, Styecz (Pap, 80.). Vezetőedző: Preisinger László.PMFC: Helesfay – Króner, Rácz, Preklet, Katona – Bartha (Geiger, 73.), Futó, Kónya – Grabant (Hegedűs, 63.), Adamcsek (Tihanyi, 73.), Óvári (Keresztes, 89.). Vezetőedző: Vas László.

Fénykép: Such Tamás

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram