Amikor Dárdai belépett a tízesek klubjába

1975. február 22-én, hazai pályán kezdte a labdarúgó NB I tavaszi szezonját a PMSC gárdája. A dr. Dunai János vezette piros-feketék a negyvenhat évvel ezelőtti nyitányon tizenötezer néző előtt a bajnoki címvédő, nem mellékesen Európa egyik legjobb csapatának tartott Újpesti Dózsát fogadták a Verseny utcában.

A baranyaiakra ennek fényében nem várt könnyű fellépés, hiszen a fővárosi lila-fehérek ekkor élték egyik fénykorukat. Várhidi Pál alakulata kiemelkedő volt a hazai bajnokságban, keretükben olyan meghatározó futballisták játszottak, mint Zámbó Sándor, Fazekas László, Bene Ferenc, vagy Törőcsik András.

A két csapat a következő összeállításban játszott: PMSC: Katzirz – Kincses, Kocsis, Englóner, Tóth – Dárdai P., Zombori, Dárdai L. (Konrád, 76.) – Kiss, Bálint, Bencsik. Edző: dr. Dunai János. Újpesti Dózsa: Szigethi – Kolár, Dunai III., Horváth, Juhász – Zámbó, Schumann, Noskó (Törőcsik, 78.) – Fazekas, Bene, Nagy. Edző: Várhidi Pál.

Nem ijedtek meg azonban a pécsiek. Közülük is az ekkor a húszas éveinek közepén járó Dárdai Pál érezhette, hogy van valami a levegőben. Már a bemelegítés során remekül bemérte a kaput, szinte minden lövése kivétel nélkül a hálóban kötött ki. Meg is jött az önbizalma a remek, tavaszias időben kezdődő bajnoki mérkőzésen.

A 12. percben góljával megszerezte a vezetést a PMSC. Zombori Sándor jobb oldalról ívelt a kapu elé egy szabadrúgást, amit az újpesti védők nem tudtak felszabadítani, így Dárdai Pál bólintásából a hálóba jutott a labda, 1-0. Nem sokáig örülhettek a hazaiak, előbb Fazekas László lövése találta meg a neki szánt helyet, majd Schumann Péter révén fordítottak a vendégek, 1-2.

PMSC

A fordulást követően viszont már minden a baranyaiak akarata szerint érvényesült, akik közül főleg Dárdai Pál emelkedett ki, aki addigi pályafutása egyik legjobb napját fogta ki. A 67. percben formás pécsi támadás futott a pályán, Zombori Sándor visszagurított Dárdai Pálnak, aki jól eltalált lövéssel a bal felső sarokba vágta a játékszert, 2-2.

A pécsi kedvenc kicsivel később egy büntetőt is sikeresen értékesített Szigethi Károllyal szemben. Az ekkor már mesterhármasnál járó középpályás ezt követően sem vett vissza, a találkozó végéhez közeledve egy szögletből elé szállt a labda, amit 14 méterről irtózatos erővel a fővárosi lila-fehérek hálójába bombázott. Dárdai Pál kis túlzással egymaga eldöntötte a 4-2-re végződő meccset.

Jutalmul nem csak a remek csapattársak és a szurkolók dicséretét elvezhette ki. Négygólos teljesítménye mellett a hazai szaksajtó sem mehetett el szó nélkül. A sportnapilaptól kiérdemelte a 10-es osztályzatot. Azzal az indoklással, hogy extraklasszis, olyan parádés játékot nyújtott, amely a nemzetközi porondon is kimagaslónak számít, sokáig emlékezetes marad.

Dárdai Pál ezzel egy olyan szűk elit klub örökös tagjává vált, ahová a Pécsből előtte csak Rapp Imre hálóőrnek sikerült bejutnia, 1973-ban. A baranyai kontingenshez évekkel később csatlakozott még Brezniczky Sándor, aki 1986-ban érdemelte ki a 10-es osztályzatot. 2011-ben feliratkozott Bajzát Péter is, aki egy meccs alatt öt gólt rúgott a Vasasnak az NB I-ben.

Fénykép: Dunántúli Napló Archív/Arató László

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram