Meccstörténelem: Siófok – Pécs

Vasárnap a 37. Siófok elleni bajnoki mérkőzésünk következik, a Balaton-partiak vendégeként 18. alkalommal lépünk pályára.

NB II-es labdarúgócsapatunk vasárnap 17:00 órakor a BFC Siófok együttesének otthonában folytatja bajnoki szereplését a Merkantil Bank Liga 30. fordulójában. A jogelődöket is figyelembe véve 1985 és 2020 között eddig 36 bajnoki találkozót játszottak le ebben a párosításban, amelyből 27-et az első, míg 9-et a másodosztályban rendeztek meg. Az összesített mérleg kiegyenlített, hiszen 13 baranyai győzelem mellett 10 döntetlen született, míg 13 összecsapás siófoki sikerrel ért véget. A piros-feketék ezek során nem kevesebb, mint 49 gólt szereztek, míg a Balaton-partiak 41 találatot jegyeztek fel az elmúlt évtizedek során lezajlott bajnoki mérkőzések alatt.

A kizárólag a Balaton-partján lejátszott 17 egymás elleni NB I-es és NB II-es bajnoki mérkőzéseken némi hazai fölény mutatkozik, ugyanis 8-szor a siófokiak örülhetett a lefújást követően, 5-ször pontosztozkodás lett a vége, másik 4 alkalommal viszont a pécsiek térhettek haza győztesként. Mindazonáltal a gólok eloszlását tekintve is a somogyiak állnak jobban, 21 siófoki találatra 19 érkezett baranyai részről. A két klub csatái során 4-szer esett meg, hogy a PMFC a másodosztályban utazott a kék-sárgákhoz: 2001 júniusában 2-2-es döntetlen született, majd 2001 őszén 2-0-ra, 2002-ben pedig 1-0-ra nyertünk, 2010-ben azonban a hazaiak örülhettek a 2-1-es végeredménynek.

Fénykép: Kurdi József/pmfc.hu

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram