Nagyüzem volt az utánpótlásban

Múlt héten szinte minden nap pályára lépett valamelyik nagypályás utánpótlás együttesünk, a bajnoki meccsdömping során szép sikereket arattak a pécsi fiatalok, míg történt egy súlyos sérülés is. Tímár Dávidnak ezúton is mielőbbi felépülést kívánunk!

Kedd:

U19-es bajnokság, I. osztály, B-csoport, 3. forduló
KTE LA – PMFC 3-0 (1-0)
Edző: Németh Zsolt

– Sajnos messze voltunk a múlt hétvégi teljesítményünktől, ezúttal sok hibával játszottunk, a kimaradt helyzetek pedig megbosszulták magukat. Bár jól kezdtük a mérkőzést, ellenfelünk első lehetőségéből gólt szerzett, ami megfogta a csapatot, mert nem volt benne a mérkőzés képében – értékelt Németh Zsolt, edző.

Szerda:

U17-es bajnokság, I. osztály, B-csoport, 2. forduló
Újpest FC – PMFC 1-0 (0-0)
Edző: Koleszár Viktor

– Hosszú idő után léptünk ismét pályára. Sok nehézséggel küszködtünk a mérkőzés előtt, közben és után. A csapat mindezekre jól reagált, mindent megtett, hogy eredményesek legyünk azonban egy pontrúgásnál bealudtunk, így pont nélkül maradtunk. A mérkőzésen súlyosan megsérülő Timár Dávidnak mielőbbi gyógyulást kívánunk – értékelt Koleszár Viktor.

Leány U14-es bajnokság, Dél-Nyugati-csoport, 15. forduló
PMFC-Sportolda – Ferencvárosi TC 0-1 (0-0)
Edző: Balboaca Sergiu

– Fiatal csapatunk nagyon jól helytállt a bajnokesélyes Ferencváros ellen. Sok jó teljesítményt láttam viszont, ami a jövőre nézve pozitívum – Balboaca Sergiu, edző.

Csütörtök.

U12-es bajnokság, I. osztály, Dél-Nyugat, 14. forduló
PMFC – Szekszárdi UFC 7-1 (3-0)
Pécsi gólszerző: Gyánó Marcell (2., 55.), Tóth Miklós (12., 16.), Koleszár Barnabás (42.), Szabó Olivér (47.), Biszta Zsombor (54.)
Edző: Udvardi Zoltán

– Magabiztos győzelmet arattunk, az eredménnyel ellentétben a támadójátékkal nem voltam elégedett, míg a védekezésünk stabilan működött, de az ilyen arányú sikerük is megérdemelt volt. Gratulálok a fiúknak – értékelt Udvardi Zoltán, edző.

Péntek:

U15-ös bajnokság, I. osztály, 24. forduló
PMFC – Nyíregyháza Spartacus FC 2-1 (0-0)
Pécsi gólszerző: Morvai Áron (42.), Kanizsai Balázs (59.)
Edző: Sasa Dragicevic

– Büszke vagyok a fiúkra, mert nagyon fontos meccset tudtunk megnyerni, látszott a csapaton az akarat és az együttműködés. Dolgozunk tovább és remélem, sikeresek is leszünk – értékelt Sasa Dragicevic, edző.

U14-es bajnokság, I. osztály, 24. forduló
PMFC – Nyíregyháza Spartacus FC 2-0 (1-0)
Pécsi gólszerző: Pál Barna (36.), Balogh Botond (78.)
Edző: Máté Győző

– Szervezett nyíregyházi csapat ellen magabiztos játékkal, fontos győzelmet arattunk. Gratulálok játékosaimnak – értékelt Máté Győző, edző.

Szombat:

U19-es bajnokság, I. osztály, B-csoport, 8. forduló
PMFC – MOL Fehérvár FC 3-1 (3-1)
Pécsi gólszerző: Szabó Zalán (14.), Bozóki Máté (19.), Szatmári Erik (24.)
Edző: Németh Zsolt

– Akarat, szenvedély és lelkesedés jellemezte a játékunkat. Igazi csapatként működtünk, amiből egy nagyon jó játék alakult ki. Gratuláció a srácoknak – értékelt Németh Zsolt, edző.

U13-as bajnokság, I. osztály, Dél-Nyugat, 16. forduló
PMFC – MOL Fehérvár FC 3-1 (1-1)
Pécsi gólszerző: Váradi Márton (17., 49.), Vida Botond (60.)
Edző: Deli Balázs

– Egy nagyon jó csapat ellen játszottunk, és külön öröm, hogy ennyire magabiztosan és intenzíven játszottunk. A játék minden elemében meggyőzőek voltunk, sajnos még mindig rengeteg helyzetünk kimaradt. Öröm volt nézni, hogy a mérkőzés után még 30 percet tudtunk csapaton belül játszani, magas minőségben. További sok sikert a Videoton csapatának – értékelt Deli Balázs, edző.

Leány U19-es bajnokság, Közép-nyugat-csoport, 18. forduló
Szentlőrinc SE – PMFC 0-9 (0-2)
Pécsi gólszerzők ITT!
Edző: Györki Ákos

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram