eSport: Három pont a GoalHUB ellen

A Hungarian Pro Clubs League másodosztályának 8. játéknapján eSport csapatunk ellenfele a GoalHUB Hungary gárdája volt.

A találkozó nem jó előjelekkel indult, ugyanis a mérkőzés előtt pár órával érkezett a hír, hogy kapusunk Güldner Ádám, aki játékvezetőként tevékenykedik, bokaszalag szakadást szenvedett (itt is jobbulást kívánunk neki), így aki végül odaért a mérkőzésre és negyed óra csúszással el is indulhatott a meccs.

Az első találkozó elején tapogatózás folyt, a 20. percben azonban Jünglinggel szemben Szemán követett el szabálytalanságot a tizenhatoson belül, a játékvezető büntetőt ítélt. Az ítélet végrehajtásához Bakonyi állt oda, Güldner azonban érezte az irányt és hárítani tudta a büntetőt. Az első félidő a tizenegyesen kívül nem hozott eseményt. Az 50. percben Rigó ugratta ki Rabot a bal szélen, aki kiszorított helyzetből tüzelt, de Tóth védte a bombát. A 64. percben Rab adott be középre, Czuppon 16 méterről kapásból tüzelt, de Tóth ezt is védeni tudta. A 74. percben Jüngling ívelt középre a jobb oldalról, ahol Bakonyi bántóan üresen kapta a játékszert és nem hibázta el a helyzetet, megszerezte a vezetést a GoalHUB számára.

A kapott gól után csapkodóvá vált a játék, Vaszil lövését kellett Güldnernek védenie a 80. percben. A 83. percben Kárpáti előtt adódott ziccer, 10 méterről leadott lövése azonban bántóan gyengére sikeredett és könnyedén védte Tóth. A 86. percben Vaszil beadása találta meg a tizenegyes ponton üresen álló Bakonyit, aki le is tudta kezelni a játékszert a lövést a 30 méteres sprintet levágó Poór akadályozta meg szabálytalanul ami után megkapta második sárgalapját a bíró pedig ismét a büntetőpontra mutatott. A büntetőhöz most Ignéczi állt oda, de Güldner mozgása megzavarta az ellenfél kapitányát, aki mellé gurította a játékszert. Ezzel a mérkőzést 1-0 arányban a GoalHUB csapata nyerte.

A második találkozón a piroslap miatt eltiltását töltő Poór helyett Vidákovics lépett pályára. A 8. percben Kárpáti löbbölte be labdát a GoalHUB védelme mögé Rab ért oda elsőnek és tudott fejelni, de kísérletét Tóth hárította. A 14. percben Kárpáti is eleresztett egy lövést 18 méterről, de a GoalHUB hálóőre könnyedén fogta a próbálkozást. A 17. percben megtört a jég, Kárpáti ugratta ki Czuppont aki 10 méterről kilőtte a jobb felső sarkot. A 22. percben Kárpáti kapott nagy labdát Váraditól a tizenegyes pont magasságában, de a lövése a kapu mellett gurult el. A 33. percben Ignéczi buktatta Kárpátit a kaputól 25 méterre, a játékvezető pedig mindenki meglepetésére egyből pirossal kiállította a GoalHUB kapitányát. A 40. percben Czuppon passzát Vidákovics tűzte kapura 15 méterről, de az egyébként óriási napot kifogó Tóth hárította a lövését.

A szögletet követően a PMFC szépen adogatta végig a tizenhatost, végül Vidákovics ívelte át a labdát Rabhoz, aki kapásból megduplázta a PMFC góljainak számát. A 61. percben Vidákovics próbálta középre tuszkolni a játékszert az alapvonalról, ami végül szerencsés módon Czuppon elé pattant, aki lőhetett, de Tóth ismét hárítani tudott. A 72. percben az első gólt másolta a pécsi csapat, Czuppont ugratta ki Kárpáti, támadónk pedig nem hibázott és három gólosra növelte a PMFC előnyét. A 79. percben Váradi adott 60 méteres indítást Kárpátinak, aki zavartalanul gyalogolhatott a GoalHUB kapujáig és szerezte meg a Munkás negyedik találatát. A 83. percben hatalmas kavarodás alakult ki a Pécs kapuja előtt, végül Kardos eszmélt a leggyorsabban és vette be Güldner kapuját. A találkozót a PMFC nyerte 4-1 arányban.

Ezzel a 3 ponttal a PMFC-t beérte, sőt jobb gólkülönbségének köszönhetően meg is előzte a Hajdúnánás csapata. A következő fordulóban a PMFC ellenfele az 5 ponttal lemaradva a 4. helyen álló Fertőszentmiklós csapata lesz.

A találkozók után Benko Imre a következőket mondta:

„Sajnos megint magunkat hoztuk nehéz helyzetbe, buta hibákból kapunk gólokat elöl pedig nagyon rossz százalékban használjuk ki a ziccereinket. Szerencsére a második találkozóra már kijött a lépés a csapatnak és sima győzelmet tudtunk aratni.”

GoalHUB – PMFC eSport 1-0 (0-0)
PMFC: Güldner – Szemán, Karpierz, Földvári, Tamás – Váradi, Rigó, Poór, Rab, Kárpáti – Czuppon
G.: Bakonyi
Kiállítva: Poór

PMFC eSport – GoalHUB 4-1 (2-0)
PMFC: Güldner – Szemán, Karpierz, Földvári, Tamás – Váradi, Rigó, Vidákovics, Rab, Kárpáti – Czuppon
G.: Czuppon (2), Rab, Kárpáti ill. Kardos
Kiállítva: Ignéczi

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram