Június 16-án kezdődik a felkészülés

Játékosaink már elkezdték az egyéni felkészülést.

Május 16-án a Merkantil Bank Liga 38. fordulójában lejátszott PMFC – Soroksár SC összecsapással lezárult az idei másodosztályú bajnoki évad, amelyet újoncként a 4. helyen zártunk. A keret jelenleg nyári szabadságát tölti, melynek második fele aktívan, az előírt feladatok elvégzésével zajlik majd.

NB II-es csapatunk június 16-én, szerdán orvosi vizsgálatokkal és különböző erőnléti felmérésekkel kezdi meg a 2021/22-es nyári felkészülési időszakot. A hat és fél hetesre tervezett programban egy háromnapos csapatépítő és állóképességet fejlesztő edzőtábor, valamint hét edzőmérkőzés is szerepel.

Fénykép: Kurdi József/pmfc.hu

Klubunk törekedett arra, hogy a szurkolók kedvében járva minél több felkészülési mérkőzést itthon játszunk a nyár folyamán, így várhatóan ötször is saját közönségünk előtt lépünk pályára. Az ellenfelek a felkészülés adott szakaszainak szakmai igényei alapján kerültek kiválasztásra, ugyanakkor a változás jogát fenntartjuk.

Az edzőmeccsek sorát június 26-án a Mohács (NB III) ellen nyitjuk, július 3-án Paksra (NB I) látogatunk, 7-én a Szegedet (NB II) látjuk vendégül, majd 10-én Kaposvárra (NB III) utazunk. Július 14-én a Szentlőrinc (NB II), 17-én a Siófok (NB II), míg végül július 25-én a Soroksár (NB II) lesz a vendégünk a Stadion utcában.

A 2021/22-es Merkantil Bank Liga első hivatalos játéknapja: 2021. augusztus 1., vasárnap. A végleges felkészülési programról, helyszínről és kezdési időpontokról, valamint a pontos bajnoki rajtról és a csapatot érintő változásokról a későbbiekben részletesen tájékoztatjuk szurkolóinkat.

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram