Vas László: ”Elégedett vagyok”

Vezetőedzőnk értékelte a felkészülés első hetét, valamint a Mohács elleni edzőmérkőzésen látottakat.

Vas László: – Abszolút elégedett vagyok a játékosok heti munkájával és a hozzáállással. Nehéz körülmények között extrán dolgoztak a srácok, beleértve a Mohács elleni edzőmeccsen nyújtottakkal is. A felkészülés jelenlegi szakaszában nem feltétlenül az eredményesség a legfontosabb, ám minden mérkőzésen és edzésjátékon nyerni szeretnénk. A fiúk a fáradtság ellenére mindent megtettek a sikerességért. A hétre eltervezett szakmai munkát elvégeztük, úgyhogy folytatjuk tovább a felkészülést, mert még sok munka vár ránk.

A Mohácsi TE 1888 gárdájának vezetőedzője elismerően nyilatkozott.

Kvanduk János: – Nagyon örülök, hogy játszhattunk a PMFC ellen, amely a régió kimagaslóan legjobb klubja. Kíváncsi voltam, hogy egy tavaly még megye I-es csapat három nap felkészülés után milyen képet tud magáról mutatni egy NB II-es élcsapat ellen. A vendégek fizikailag fáradtabbak voltak, de elégedett voltam azzal, ahogy játszott a csapatom. A vereség ellenére nagyon pozitívan értékelem azt az edzőmérkőzést.

Fénykép: Kurdi József/pmfc.hu

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram