Fiatal védővel kötöttünk szerződést

A 18 esztendős, korábbi korosztályos Eb-résztvevő Dávid Zoltán a PMFC-ben folytatja pályafutását.

Klubunk szerződést kötött a mindössze 18 éves védővel, Dávid Zoltánnal, aki a 2021/2022-es szezonban NB II-es labdarúgócsapatunkban folytatja ígéretes karrierét. Ötödik nyári igazolásunk korábban tíz éven keresztül nevelőegyesületében, a Békéscsaba korosztályos csapatainál nevelkedett, ahol végigjárta a ranglétrát.

Eközben a remek fizikumú hátvéd 2018. augusztus 28-án, miután betöltötte a 16. életévet, a Vasas ellen debütálhatott az NB II-ben, ezt követően pedig 2019 tavaszán már profi szerződést írt alá a Békés megyei klubnál. Mindemellett tagja volt a 2019 májusában az U17-es Európa-bajnokságon szerepelt korosztályos válogatottnak.

A békéscsabai születésű, nagyon ambiciózus belső védő korábbi edzője hívására a 2020/2021-es szezonban a Kazincbarcika gárdájában játszott, ahol összesen 25 másodosztályú bajnokin bizonyította rátermettségét, míg a Magyar Kupában három találkozón kapott lehetőséget kezdőként.

A 18 éves Dávid Zoltán a PMFC ötödik nyári érkezője

– Kazincbarcikán a búcsú ellenére jó szezont tudhattam magam mögött, ám mindenképp az NB II-ben szerettem volna folytatni. Fontos volt, hogy egy erős csapatban szerepelhessek. Tetszik az együttes játéka és az a filozófia is, amit a szakmai stáb képvisel, így örülök, hogy a PMFC-be igazoltam – mondta Dávid Zoltán.

Az életkorából fakadóan még a fiatalszabályba tartozó játékos leigazolásának részleteiről Kulcsár Árpád sportszakmai igazgató számolt be:

– Dávid Zoltán tavaly a meggyőző teljesítménye miatt szerepelt az NB II-ben, volt korosztályos-válogatott, illetve az általam is nagyra tartott korábbi edzője szintén megerősített a szerződtetését illetően. Annak örülnék, ha Katona Leventéhez hasonló szereplést érne el a bajnokságban – nyilatkozta Kulcsár Árpád.

Sportszakmai igazgatónk további fiatalok játéklehetőségéről is szót ejtett:

– A szabálynak megfelelően több fiatalt szeretnénk szerepeltetni az NB II-es csapatban. Jelen pillanatban az utánpótlásunkból három 2002-es születésű játékos edz a felnőttekkel. Velük együtt 4-5 fiatalra számítunk a keretben, de persze további tehetségek előtt is adva van a lehetőség – tette hozzá Kulcsár Árpád.

Névjegy: Dávid Zoltán
Születésnap: 2002.08.27.
Születési hely: Békéscsaba
Nemzetiség: Magyar
Poszt: Védő
Magasság: 191 cm
Testsúly: 88 kg
Előző klubja: Kazincbarcika SC

Dávid Zoltánnak sok sikert kívánunk piros-feketében!

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram