Győzelem a 120 perces edzőmeccsen

Csapatunk 1-0-s sikert aratott a BFC Siófok elleni 2*60 perces felkészülési mérkőzésen.

NB II-es labdarúgócsapatunk szlovéniai edzőtáborából hazatérve szombaton a szintén a Merkantil Bank Liga 2021/22-es szezonjára készülő BFC Siófok együttesével játszotta ötödik nyári felkészülési mérkőzését. A fehér mezesek elleni 2*60 perces találkozót lendületesen kezdtük, ráadásul a 4. percében megszereztük a vezetést, miután Medgyesi öngólt vétett saját kapujába, 1-0. A 12. minutumban Futó bedobása szállt be a jól a vendégek kapuja elé, a labdát Katona vette le majd közelről lőtt, ám Szmola vetődve menteni tudott. A 17. percben Króner ígéretes távoli átlövése szállt laposan a jobb alsó irányába, a Balaton-partiak kapusa viszont hárított.

Bő félórányi játékot követően kerültek először helyzetbe a vendégek. A 35. percben Elek 10-ről leadott lövését Bukrán remekül vetődve fogta meg, kicsivel utána pedig Cipf hozta helyzetbe Horvátot, aki kissé balról betörve a bal kapufa mellé ívelte a játékszert. A kilátogató szurkolók az első 60 perces félidő hajrájában is láthattak még lehetőségeket, mint például az 51. percben, amikor Tihanyi lövése szállt el a vendégek kapuja előtt. Nem sokkal később Bartha kissé balról leadott kísérlete ment mellé, a 60. percben Ivanovic löketét fogta meg Szmola, így a Siófok ellen egy órányi játékot követően 1-0-s vezetéssel mehettünk pihenőre.

A fordulást követően szinte mindkét csapat vezetőedzője teljes sort cserélt, s jó iramban folyatódott az edzőmeccs. A 70. percben Szabó jobbról passzolt középre Adamcseknek, aki cipőheggyel tudott már csak beleérni a labdába, míg a másik oldalon Damási törhetett kapu felé, de lövése csúnyán mellé szállt. A 78. percben egy szabadrúgást Adamcsek tekert kapura balról a tizenhatos közeléből, a jobb alsó elől azonban Hutvágner nagy bravúrral kitudta tolni a játékszert. A 84. percben Svedyuk kapáslövése szállt fölé, majd Vas László 90 percet követően ismét több helyen cserélt, hogy a keretbe nevezett minden játékosunk megkapja kellő meccsterhelést.

A 104. percben járva remek összjátékot követően Keresztes húzott középre, a tizenhatos körívének közeléből laposan célozta meg a siófoki kaput, Hutvágner viszont rajta volt a lövésen és kivédte a labdát. Két minutummal később Geiger veszélyes tekerése szállt el nem sokkal a vizitálók kapuja mellett. Pörögtek az események a pályán, a 108. percben Damási állt közel az egyenlítéshez, védője szorításában azonban mellé helyezett. A 113. percben Keresztes passzából Károly került ziccerbe, Hutvágner már nem tudott kimozdulni, de a bal kapufa töve megmentette a Siófok gárdáját a góltól.

A 115. minutumban egy jobbról érkező beívelés végén Damási közelről a felsőtestével próbálta a gólvonalunk mögé sodorni a labdát, hanyag kísérletének azonban Helesfay higgadtan az útjába állt. A felkészülési mérkőzés végén majdnem ismét öngólt vétettek a vendégek, újabb találat pedig végül nem esett, így végül megérdemelten nyertük meg a BFC Siófok elleni 120 perces edzőmeccset. Az augusztus 1-jén kezdődő bajnokság előtt még egy előkészületi találkozó vár NB II-es labdarúgócsapatunkra, amely a program szerint július 25-én, vasárnap 17:00 órakor a Vasas FC otthonába lép pályára hatodik, egyben utolsó nyári edzőmeccsén.

Felkészülési mérkőzés (2*60 perc)
Pécs, PMFC Stadion, 100 néző.
PMFC – BFC Siófok 1-0 (1-0)
Gsz.: Medgyesi (4. – öngól)

PMFC 1. félidő: Bukrán – Sági, Króner, Rácz, Katona – Marques-Airosa, Futó, Bartha, Ivanovic – Bíró, Tihanyi.

PMFC 2. félidő: Helesfay – Svedyuk, Króner (Tölgyesi, 90.), Rácz (Preklet, 90.), Katona (Kónya, 90.) – Károly, Geiger, Futó (Hursán, 80.), Ivanovic (Keresztes, 80.) – Szabó (Kövesdi, 90.), Adamcsek. Vezetőedző: Vas László.

BFC Siófok 1. félidő: Szmola – Polényi, Jagodics, Varga, Kiss – Medgyesi – Horváth P., Eördögh, Balogh, Cipf – Elek.

BFC Siófok 2. félidő: Hutvágner – Kiss, Varjas, Horváth M., Deutsch – György, Medgyesi, Kecskés, Damási – Nikházi, Tóth. Cserék: Lapos. Vezetőedző: Domján Attila.

Fénykép: Kurdi József/pmfc.hu

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram