Fontos három pontot szereztünk

Króner második félidő elején fejesből szerzett találatával 1-0-ra legyőztük itthon a Szolnoki MÁV FC-t.

NB II-es labdarúgócsapatunk vasárnap hazai környezetben fogadta a jó erőkből álló Szolnoki MÁV FC gárdáját a Merkantil Bank Liga 11. fordulójában. Rögtön a találkozó elején helyzetbe kerültünk, a 2. percben Hegedűs lépett ki és lőtt kissé jobbról, 19-ről a hosszú alsó irányába, ám Kovács kapus nagyot vetődve hárított. A 6. percben Tóth húzta el a labdát a tizenhatosig kifutó Helesfay mellett, ám kisodródva már nem tudott veszélyeztetni. A 14. percben Hegedűs hosszú felé szálló jobb oldali szabadrúgását Króner fejelte el vendégek kapuja előtt. Nem sokkal később Sági lövése váltott irányt Tóth kezén, az esetet Gaál játékvezető nem látta szabálytalannak.

A 25. percben Hursán lőtt el 22 méterről egy beadást, de a jobb alsótól két méterre ment el a labda. Ezt követően is csapatunk előtt adódtak lehetőségek. A 33. minutumban Adamcsek ugrott ki és birkózott Szabóval a tizenhatoson belül, majd támadónk elesett, de a játékvezető nem látott szabálytalanságot. Az estet követően a Tisza-partiak végezhettek szabadrúgást, Sipos léc alá tartó tekerését Helesfay tolta ki. A 38. percben Kövesdi lépett ki egy szabadrúgást követően, majd középre adott, Adamcsek lövésébe azonban Kovács és Molnár is belevetődött a kapu előterében, így nem aztán született gól az első játékrész során.

A fordulást követően megszereztük a vezetést, a 47. percben egy baloldali szögletet követően Króner robbant be középen és fejelt egy méterről a kapuba, 1-0. Az 57. percben nem sokon múlott az előnyünk növelése. Geiger balról, a tizenhatos sarkáról leadott lövése jól csapódott a rövid felső irányába, azonban Kovács nagyot nyújtózva kitolta a labdát. A folytatásban inkább a mezőnyben zajlott a játék, mindkét vezetőedző igyekezett cseréivel frissíteni, míg a hajrában Bíró helyzetét védte a vendégek kapusa. NB II-es csapatunk sikerével három nyeretlen bajnokit követően ismét rálépett a győztes útra. Folytatás október 17-én a Budafoki MTE ellen.

Merkantil Bank Liga, 11. forduló
Pécs, PMFC Stadion. 600 néző. Vezette: Gaál (Huszár, Király)
PMFC – Szolnoki MÁV FC 1-0 (0-0)
Gsz.: Króner (47.)

PMFC: Helesfay – Sági, Rácz, Króner, Katona – Kónya, Hursán (Tihanyi, 46.), Kövesdi (Dávid, 46.), Hegedűs (Grabant, 64., Tölgyesi, 87.)) – Geiger, Adamcsek (Bíró, 75.). Vezetőedző: Vas László.

Szolnoki MÁV FC: Kovács P. – Molnár R. (Berdó, 48.), Szabó A., Kovács O., Tóth B. (Gohér, 73.), Lakatos Cs. – Tömösvári, Tisza, Sipos Z. (Rokszin, 59.) – Tóth L. (Földi, 73.), Lakatos I. (Vólent, 59.) Vezetőedző: Csábi József.

Fénykép: Kurdi József/pmfc.hu

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram