Kránicz Ákos: Rögös út vezet a csillagokig

Made in PMFC interjú – A PMFC ügyvezetője, Kránicz Ákos úgy látja, sok dologban sikerült a klubnak előre lépnie az utóbbi hónapokban. Biztatást, hitet, türelmet kér minden szurkolótól, hiszi, hogy a befektetett munkának lesz eredménye.

– Pár hónapja lett ügyvezetője a PMFC-nek. Hogyan tekint vissza erre az időszakra?

– Sok minden történt ez idő alatt, sok olyan dolog, amely a külső szemlélők számára nem olyan látványos. Például létrejött az új tulajdonosi kör a GVC csoport 80 százalékos többségi tulajdonlásával. A Stadion utca vagyonhasznosítói joga az egyetemhez került, hosszú előkészítés után létrejött egy együttműködési szerződés a használók között. Az id. Dárdai Edzőközpont két pályáját átadtuk már, a műfüves csarnok építése jól halad, reményeink szerint novemberre elkészül. Második csapatunk PEAC-PMFC néven a Megye I-ben szerepel, ott kapnak játéklehetőséget U19-es fiataljaink és az NB II-ben kevesebbet pályán töltők. Szóval, sok mindenben előreléptünk.

– És mi a helyzet a beilleszkedéssel? Hiszen most először vezet sportklubot.

– Köszönöm a kérdését, minden rendben. Sportegyesületet vezetni nézetem szerint semmiben nem különbözik bármilyen más cég vezetésétől. Itt is emberekkel kell foglalkozni, napi szinten feladatokat megoldani, megteremteni azt a kiegyensúlyozott légkört, amelyben mindenki tudása legjavát tudja nyújtani. Azt kell éreznie minden dolgozónak, minden játékosnak, hogy az ügyvezető a stabilitást, a nyugalmat nyújtja és biztosítja. Ez a feladatom.

– Ebben mindenki partner?

– A város vezetőitől, a tulajdonostól és a PMFC teljes kollektívájától megkapok minden támogatást. Úgy azért könnyű a dolgom, hogy az itt lévők mindegyike 100 százalékosan lojális a PMFC-hez.

– Nem lehet kikerülni a kérdés: mit szól az idei szerepléshez? A szurkolók, de valószínűleg a csapat is jobb eredményekben bízott.

– Elsősorban nem az én tisztem megítélni az eddigi teljesítményt, arra ott van a sportigazgató és a vezetőedző. Abban azonban hiszek, hogy mindenki megtesz mindent a sikerért. Persze nem akarom kikerülni a kérdést. Egy latin mondás jut eszembe, ami aktív életpályám során sokszor segített már a nehéz helyzetekben. „Per aspera ad astra”, azaz, rögös út vezet a csillagokik. Türelmet, biztatást és hitet kérek a szurkolóktól.

– A Made in PMFC már a második évfolyamát futja, minden hazai meccsen új számmal jelentkezve. Mit gondol a lapról?

– Úgy tudom, az országban csak két másik csapatnál van hasonló kiadvány. Szerintem nagyon fontos, hogy a fociszerető közönség információkhoz jusson a PMFC családról. Tudatosan használtam a család szót, amelybe számomra a nézők is beletartoznak. Biztos vagyok benne, hogy fogok majd olvasni egy-egy interjút velük is, amely róluk szól. Nem mellesleg az újságnak köszönhetően jómagam is sok kollégámról kaptam plusz információkat. Hálás vagyok Papp Andráséknak, hogy a Made in Pécs megjelenteti az Made in PMFC-t is, hiszen azt talán kevesen tudják, hogy mindezt önerőből teszik.

Interjúnk a Made in PMFC 8. számában jelent meg, a teljes újságot ITT olvashatja el.

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram