Vasárnap a III. KER. TVE lesz az ellenfelünk

23 év után fogadjuk ismét itthon bajnoki mérkőzés alkalmával az NB II-ben újoncként szereplő óbudaiakat.

A válogatott vb-selejtezői után visszaáll a bajnokság a rendes kerékvágásba, s a 16. fordulóval folytatódnak a Merkantil Bank Liga küzdelmei. NB II-es labdarúgócsapatunk vasárnap 17:00 órakor itthon lép pályára, ellenfelünk az újoncnak számító, ugyanakkor komoly élvonalbeli múltú játékosokkal felvértezett III. KER. TVE gárdája lesz, amellyel 23 esztendő után találkozunk ismét a bajnokságban. A 134 esztendős múlttal büszkélkedhető óbudaiak igazi fénykorukat a 30-as években élték, ráadásul ebben az időszakban megnyerték a Magyar Kupát: az 1931-es döntőben 4-1-re győzték le a Ferencvárost.

Bár 1996-ban megnyerték az NB II Keleti-csoportját és visszajutottak az élvonalba, már az első évben visszaestek. 2000-ben gazdasági okok miatt a klub Csepelre költözött, majd 2002-ben teljesen megszűnt, ám ezzel párhuzamosan 2000-ben III. KER. TUE néven újraalakult, így csak a negyedik osztályában kezdhették meg a szereplést. A sorozatot veretlenül meg is nyerték az első évben, de azóta felváltva a harmadik vonal és a BLSZ I. osztály között ingáztak. Tavaly az NB III Nyugati-csoportját a Mosonmagyaróvár előtt magabiztosan nyerték meg, mellyel kiharcolták, hogy idén a Merkantil Bank Liga sorozatában szerepeljenek.

A III. KER. TVE együttesét Kemenes Szabolcs vezetőedző irányítja, munkáját Czvitkovics Péter és Veress Balázs asszisztens edzők, illetve Kurucz Péter kapusedző és Tepliczky Péter erőnléti edzők segítik. A kék-fehérek számára nem indult jól az NB II 2021/22-es szezonja. Az eddig megrendezett 15 fordulóban mindösszesen 2 alkalommal szerezték meg a 3 pontot, augusztusban 2-1-re nyertek Ticsakécskén, míg bő egy hónappal ezelőtt 2-0-s sikert arattak a Siófok ellen. 5 meccsük zárult döntetlennel: a Budaörs ellen, meglepetésre a listavezető Haladás és a tavalyi élvonalbeli DVTK-val szemben, illetve a válogatott szünet előtt a Csákvár és a Szolnok ellen.

Mindezek tükrében a bajnokság kiegyenlítettsége látszik, még úgy is, hogy a fővárosiak neve mellett 8 vereség szerepel: a Budafok, a Szeged, a Dorog, a Szentlőrinc, a Soroksár, az Ajka, a Vasas és a Kecskemét ellen sem sikerült pontot szerezniük. Vasárnapi ellenfelünk az eddig összegyűjtött 11 ponttal jelenleg a tabella 18. helyén szerepel, 12-26-os gólkülönbséggel. Legeredményesebb játékosuk a 3-3 gólnál járó Borvető Áron és Schuszter Ronald. Keretükben több egykori élvonalbeli játékos szerepel. Rajczi Péter, Remili Mohamed, Szalai Vilmos, Egerszegi Tamás, Barczi Dávid, Bori Gábor és Fejes András is komoly NB I-es rutinnal bír.

A Merkantil Bank Liga 16. fordulójának PMFC – III. KER. TVE összecsapása 2021. november 21-én, vasárnap 17:00 órakor kezdődik. A bajnoki mérkőzés nem kerül képernyőre. Érdemes lesz kilátogatni a PMFC Stadionba, hiszen azontúl, hogy a helyszíni szurkolást semmi sem tudja felülmúlni, ezúttal is találkozhatnak stadionújságunk, a Made in PMFC jubileumi 30. számával. Továbbá, az óbudaiak elleni meccsen kívül már csak egy hazai mérkőzést játszunk a 2021-es naptári évben. Várunk tehát mindenkit vasárnap a Stadion utcában, ahová a hatályos kormányrendelet értelmében csak érvényes védettségi igazolvány ellenében lehetséges a belépés.

Jegyvásálás és minden egyéb szurkolói tudnivaló ITT!

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram