PMFC eSport: Legyőztük a listavezetőt

ESport csapatunk a Hungarian Pro Clubs League másodosztályának 4. játéknapján két találkozón, az Mezei-Vill e-sports és a Fertőszentmiklós Esport ellen is idegenben lépett pályára.

Az első találkozó a már-már szokásosnak mondható tapogatózással indult, majd az első 20 perc végére a pécsi csapat került meddő mezőnyfölénybe. A 20. percben Horvát és Poór kényszerítője után utóbbi tüzelt 14 méterről, de Rácz hárítani tudta a kísérletet, majd a szöglet után Kocsi fejese szállt messze a kapu fölé. A 23. percben jöhetett a Berettyóújfalu. Boros rúghatott középre egy szabadrúgást, amelyre Szilágyi érkezett kiváló ütemben és fejelt 10 méterről. A próbálkozás centikkel a kapu mellé szállt. A 44. percben Berki merészkedett fel a támadással, beadására Poór érkezett, a közeli lövésre azonban kiváló ütemben mozdult ki Rácz, így védeni tudott. A második játékrész jóval nyugodtabb ütemben folyt mint az első félidő, a 60. percig kellett várni az első lehetőségre, ekkor Lázár lövését védte Kovacsics. A 75. percben egy Tóth lövést és Rácz védést jegyezhettünk fel. A 86. percben Laczkó vállalkozott távoli lövésre, Kovacsics magabiztosan hárított, így maradt a 0-0-s eredmény.

A Fertőszentmiklós ellen villámrajtot vett a PMFC. A 4. percben egy labdaszerzést követően gyors kontrából indult a Pécs, Horvát adott középre Poórhoz, aki kiszorított helyzetből megszerezte a vezetést a PMFC számára. A vezető gólt követően a Munkás visszahúzódott a saját térfelére és szemmel láthatóan a kontralehetőségekre várt. A visszaálló pécsi gárda játékstílusa szemmel láthatóan nem ízlett az FSE csapatának, hiszen érdemi lehetőségig is alig-alig jutottak el, míg a másik oldalon a 35. percben egy veszélyes Molnár lövést jegyezhettünk fel. A második játékrész is pécsi helyzettel indult. Az 52. percben Molnár emelte be a labdát az ellenfél ötösére, ahonnan Poór kapásból átívelte a hosszú oldalra, ahol Tóth érkezett és lőtt kapásból 9 méterről, de Kecskeméti emberfeletti bravúrral hárított. A teljes második rész a küzdelemről szólt, az FSE igyekezett nyomást gyakorolni a pécsi védelemre, de Güldnerék elképesztő magabiztossággal emeltek falat a pécsi tizenhatos köré, így az FSE helyzetig sem jutott el a második játékrészben, maradt az 1-0-s PMFC siker.

A találkozók után a csapat edzője, Güldner Ádám nyilatkozott:

Büszke vagyok a fiúkra, egy újabb eddig veretlen listavezető távozott vereséggel a PMFC ellenfeleként. Elképesztő sorozatot produkálunk, tétmérkőzésen 450 perce érintetlen a hálónk, az utolsó 5 tétmérkőzésen ráadásul nem kaptunk gólt. Ha sikerül ezt a formát átemelni a jövő hétre is, akkor megtörténhet az, amit kisebb csodaként említhetünk: dobogón fordulhatunk a szezon második felére.

Ezzel a szerzett 4 ponttal csapatunk a bajnokság 6. helyén áll, mindössze egyetlen ponttal lemaradva a 3. helyezett Airnergy eSport mögött.

MVFC eSport – PMFC eSport 0-0 (0-0)
PMFC: Kovacsics – Kocsi, Güldner, Berki, Benko – Lukács, Molnár, Tóth – Fekete, Horvát, Poór

FSE eSport – PMFC eSport 0-1 (0-1)
PMFC: Kovacsics – Kocsi, Güldner, Berki, Benko – Lukács, Molnár, Tóth – Fekete, Horvát, Poór
G.: Poór

Hajrá, PMFC! Hajrá, Pécs!

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram