Heti helyzet – helyzetjelentés a sérültekről

NB II-es labdarúgócsapatunk 13:00 órától a Szentlőrinc együttesével mérkőzik meg itthon a Merkantil Bank Liga 21. fordulójában. A betegség és sérüléshullám sajnálatos módon az utóbbi hetekben erősen megtépázta játékoskeretünket, emiatt klubunk a Szentlőrinccel közösen kérvényezte a tavaszi nyitómeccs elhalasztását, amelyet azonban elutasított az MLSZ Versenybizottsága. Vas László vezetőedzőnk a szezonindító hazai összecsapáson nem számíthat Tihanyi Olivér, Grabant Bence, Marques-Airosa Patrik, Hursán György, Sajnovics Milán, Hegedűs Márk és Szabó Zalán játékára. A visszatérési protokoll és az egészségügyi vizsgálatok (szívultrahang, terheléses vizsgálat, stb.) elvégzése után szerdán állt ismét edzésbe Helesfay Donát és Katona Levente, míg Bíró Bence, valamint Kónya Dávid szombaton kapott engedélyt az orvosi stábtól, s bár ők azóta érdemi munkát nem végeztek a csapattal, állapotuknak megfelelően számolhat velük trénerünk. Króner Martin és Dávid Zoltán sérülésből lábadozik, míg hosszabb kényszerpihenőn volt Sági Milán is, aki a törökországi edzőtáborozás második felkészülési mérkőzésén szenvedett fejsérülését. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a Szentlőrinc elleni bajnoki mérkőzést megelőző kötelező Covid-teszt nem mutatott ki újabb pozitív esetet.

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram