Elhoztuk a három pontot Budaörsről

NB II-es labdarúgócsapatunk megérdemelten nyerte meg második tavaszi bajnokiját.

A Merkantil Bank Liga 22. fordulójában a tavaszi nyitányon egyaránt győzelmet arató Budaörs vendégeként lépett pályára NB II-es labdarúgócsapatunk. A zöld-fehérek ellen több hiányzónk volt sérülés, valamint betegség miatt. Adamcsek és Kövesdi vasárnap reggelre lebetegedett, de a sérüléssel bajlódó Grabant és Tihanyi sem utazott el a csapattal, Futó pedig sárga lapos eltiltása okán nem léphetett pályára Budaörsön. Rácz játéka előzetesen kérdéses volt, ám védőnk végül vállalta a szerepést idei első idegenbeli bajnoki találkozónkon. Mindez nem érződött, hiszen az összecsapást határozottan kezdtük, ennek megfelelően több lehetőségünk is adódott.

A 2. percben Króner közeli lövését hárította Slakta, miközben a partjelző már lest intett. A 7. minutumban Károly szögletét Katona csúsztatta a kapu irányába, a hazaiak hálóőre azonban megfogta a középre tartó labdát. A 10. percben ezúttal Katona bedobása szállt be jól balról a rövid irányába, amit a kapunak háttal álló Preklet csúsztatott tovább, de Slakta résen volt. A 12. percben Kónya szép indításból Geiger tört középen kapura, védői szorításából gólt érdemlően tekert a háló bal felét célozva, a házigazdák kapusa azonban bravúros mozdulattal mentett. Kicsivel utána Rácz fejese suhant el veszélyesen több játékosunk lába között.

Helyzeteink ezt követően is futószalagon érkeztek, Toldi Gábor együttesének szinte minden erejét felemésztette a védekezésre való koncentráció, emiatt a hazaiak sokáig el sem jutottak a kapunkig. Nem úgy, mint csapatunk, amely előtt a 20. percben ismét nagy helyzet adódott a gólszerzésre. Ekkor Katona sarokrúgását Preklet csúsztatta tovább, ami a hosszún érkező Károly elé szállt, támadónk fejese azonban nem sokkal ugyan, de a keresztléc felett ment el. Bő tíz perccel ezután Geiger lapos lövése okozott riadalmat a hazaiak számára, akik a 33. percben adtak először feladatot Helesfay számára, Csillag távoli szabadrúgása azonban középre szállt.

Utána valamivel Csillag szöglete szállt át a hosszúra, ahol Gyurácz fejelt a bal oldalhálóba. A 36. percben aztán Károly távoli, balról kapu elé ívelt szabadrúgását Preklet fejelte rá, de Slakta ezúttal is védett. A 38. percben villantak a budaörsiek, egy balról középre ívelt labdára Sajbán csapott le, jobblábas kísérlete ellenben a bal felsőnket elkerülve hagyta el a játékteret. Az iram az felső félidő utolsó öt percében sem csillapodott, a 44. minutumban Zsemlye elé készítették le a labdát, aki kissé balról, 17-ről a jobb alsót célozta meg, ám Slakta sokadik alkalommal mentette meg csapatát a góltól. Így aztán 0-0-s döntetlennel ért véget az igencsak hajtós, eseménydús játékrész.

A küzdelmes második félidő 47. percében Winkler ívelt be balról a tizenhatosunkon belülre, a labda védőink előtt elszállva Balázshoz került, csakhogy a vendégszektorban helyet foglaló közönségünk örömére Helesfay az ötös jobb csücskére kifutva parádés blokkolást mutatott be. A 70. percben aztán megszereztük a már régóta érett vezetést. A korábban csereként pályára lépő Hegedűs közeli lövését Slatka elsőre hárított, míg betegségéből visszatérő támadónk a kipattanót az üresen maradt hálóba passzolta, 0-1. Előnyünk a hármas sípszóig kitartott, ezzel NB II-es labdarúgócsapatunk a Szentlőrinc után a Budaörs ellen is megérdemelten nyert!

Merkantil Bank Liga, 22. forduló
Budaörs, Városi Stadion, 300 néző. Vezette: Móri (Dr. Bede, Bertalan)
Budaörs – PMFC 0-1 (0-0)
Gsz.: Hegedűs (70.)

Budaörs: Slakta – Kojnok, Gyurácz, Tányéros, Galambos – Horváth (Halácsi, 64.), Sajbán Miklós – Vankó (Molnár M., 79.), Csillag, Winkler (Kapronczai, 88.) – Balázs (Molnár Cs., 79.). Vezetőedző: Toldi Gábor.

PMFC: Helesfay – Sági, Rácz, Preklet (Bíró, 59.), Katona – Króner – Kónya (Marques, 67.), Nikitscher, Zsemlye, Károly (Hegedűs, 59.) – Geiger (Hursán, 90.). Vezetőedző: Vas László.

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram