Ellenfél-lesen: Diósgyőri VTK

Élvonalbeli és válogatott rutinnal felvértezett játékoskerettel érkezik hozzánk az éllovas DVTK.

NB II-es labdarúgócsapatunk február 27-én, 14:00 órakor a DVTK-t fogadja a Merkantil Bank Liga 25. fordulójában. Vasárnapi vendégeinket aligha kell bemutatni, hiszen tavaly még az élvonalban szerepeltek, a két csapat ráadásul sokszor találkozott a múltban. Az 1910-ben alapított DVTK igazi vidéki fellegvárnak számít a magyar labdarúgásban, történelmük során 12 alkalommal nyerték meg a másodosztályt – idén a 13. címre hajtanak – emellett az NB I-ben 1979-ben bronzérmes lett a klub, mely 1977-ben és 1980-ban a Magyar Kupát, míg 2014-ben a Ligakupát is elhódította. A közelmúltban a klub játszott kupadöntőt, s kiléphetett a nemzetközi porondra is.

A jogelődöket figyelembe véve a legtöbb összecsapást a legmagasabb osztályban játszottuk a miskolciak ellen, az 1955 óta íródó közös meccstörténelem során napjaikig 62 élvonalbeli találkozóra, valamint 3 másodosztályú mérkőzésre került sor. Mint ismert a PMFC közel hét évvel ezelőtti kizárása óta nagy utat tett meg az NB II-ig, ahol második szezonunkat töltjük, míg a DVTK a 2020/21-es idény végén, 10 év után búcsúzni kényszerült az élvonaltól, így a Merkantil Bank Liga küzdelmeiben szeretné – nem titkoltan – kivívni a feljutást. Ennek érdekében a borsodiak NB I-es és válogatott rutinnal rendelkező játékosok sorával erősítették meg keretüket.

Legismertebb játékosaik közé tartozik a 13 gólnál járó Könyves Norbert, aki nem olyan régen a magyar válogatott tagja volt, de Molnár Gábor és a télen érkező Eppel Márton, Lucas és Rotem Keller szintén komoly élvonalbeli, illetve nemzetközi rutinnal rendelkezik. Az új idénynek Kondás Elemér vezetőedzővel vágtak neki, a többszörös bajnok tréner munkáját Igor Bogdanović és Kovács Ádám másodedzők, Tuska János kapusedző és Dobos Attila erőnléti edző segíti. A Diósgyőr magabiztosan, a Vasas FC előtt 5 ponttal vezeti a bajnokságot. Mérlegük 15 győzelem, 7 döntetlen és csupán 2 vereség, 45 rúgott és 23 kapott gól mellett. Jegyek a PMFC – DVTK meccsre!

Fénykép: dvtk.eu

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram