Csákváron folytatjuk a pontvadászatot

Heti program – Megye I-es csapatunk idegenben szerepel, fiú és lány utánpótlásunk számára meccsekkel teli hét következik.

Sűrű hét elé nézünk a PMFC-nél, hiszen NB II-es labdarúgócsapatunk vasárnap késő délután a Merkantil Bank Liga 26. fordulójában az Aqvital FC Csákvár otthonába látogat. A Baranya megye I. osztályban közvetlen üldözőjéhez, a Lovászhetényi FC-hez látogat szombaton a fiatalok alkotta PEAC PMFC II. Hétvégétől szinte az összes korosztály bekapcsolódik a bajnoki pontvadászatba az utánpótlásban, sőt a hölgyek is újra pályára lépnek.

Leány U19-es csapatunk szerdán a Puskás Akadémia FC-t látja vendégül, míg szombaton a listavezető ETO FC Győrrel találkozik. Szintén a Rába-partiakkal, de idehaza meccsel a leány U17 és az U15 is. Fiú U19-ünk szerdán a Kaposvárral játszik idegenben, miként az U14-is a somogyi zöld-fehérek vendégeként méreti majd meg magát. U17-es együttesünk az UTE-t, az U16 a Nyíregyházát fogadja, az U13 és az U12 pedig Paksra látogat.

A PMFC eheti bajnoki meccsprogramja:

Szerda (03.02.):

U19-es bajnokság, C-csoport, 3. forduló
2022. február 2., szerda, 14:00
Kaposvári Rákóczi BFLA. – PMFC
Kaposvár, Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia

Leány U19-es bajnokság, 13. forduló
2022. március 2., szerda, 14:00
PMFC – Puskás Akadémia FC
Pécs, Idősebb Dárdai Pál Labdarúgó Utánpótlás Edzőközpont

Péntek (03.04.):

U14-es bajnokság, Alap-csoport, 14. forduló
2022. március 4., péntek, 13:00
Kaposvári Rákóczi BFLA – PMFC
Kaposvár, Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia

Szombat (03.05.):

AutoCity Volkswagen Baranya megyei I. osztály, 18. forduló
2022. március 5., szombat, 14:30
Lovászhetényi FC – PEAC PMFC II
Lovászhetény, Sportpálya

U17-es bajnokság, B-csoport, 3. forduló
2022. március 5., szombat, 12:00
PMFC – UTE
Pécs, Idősebb Dárdai Pál Labdarúgó Utánpótlás Edzőközpont

Leány U19-es bajnokság, 14. forduló
2022. március 5., szombat, 15:00
ETO FC Győr – PMFC
Győr, ETO Stadion

Vasárnap (03.06.):

Merkantil Bank Liga, 26. forduló
2022. március 6., vasárnap, 17:00
Aqvital FC Csákvár – PMFC
Csákvár, Tersztyánszki Ödön Sportközpont

U16-os bajnokság, C-csoport, 3. forduló
2022. március 6., vasárnap, 10:00
PMFC – Nyíregyháza Spartacus FC
Pécs, Idősebb Dárdai Pál Labdarúgó Utánpótlás Edzőközpont

U13-as bajnokság, Dél-nyugat, 14. forduló
2022. március 6., vasárnap, 10:00
Paksi FC – PMFC
Paks, Paksi FC Stadion

U12-es bajnokság, Dél-nyugat, 14. forduló
2022. március 6., vasárnap, 12:00
Paksi FC – PMFC
Paks, Paksi FC Stadion

Leány U17-es bajnokság, 14. forduló
2022. március 6., vasárnap, 12:00
PMFC – ETO FC Győr
Bóly, Sporttelep

Leány U15-ös bajnokság, 14. forduló
2022. március 6., vasárnap, 14:00
PMFC – ETO FC Győr
Bóly, Sporttelep

A programváltozás jogát fenntartjuk!

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram