Emberhátrányban nyert az U14

Öt utánpótlás-csapatunk is pályára lépett pénteken és szombaton a bajnokságban, ráadásul három győzni is tudott riválisával szemben.

U17-es bajnokság, B-csoport, 2. forduló
DVTK – PMFC 3-1 (0-1)
Pécsi gólszerző: Gáspár Marcell (1.)
Jegyzőkönyv

– Az első félidőben lezárhattuk volna a meccset, annyi helyzetünk volt, de nem tudtuk újabb gólokat lőni. A második félidőben fokozatosan vette át az irányítást a hazai csapat, sajnos a kínálkozó lehetőségeinket továbbra sem tudtuk gólra váltani, így pont nélkül maradtunk – értékelt Jásper Péter, edző.

U16-os bajnokság, C-csoport, 6. forduló
Kaposvári Rákóczi BFLA – PMFC 0-1 (0-1)
Pécsi gólszerző: Vinkovic Toni (12.)
Jegyzőkönyv

– Jól kezdtük a mérkőzést és korán megszereztük a vezetést. Rengeteg technikai hibával és rossz döntésekkel hozva játszottunk egy agresszív ellenfél ellen. Pozitívum számomra, hogy egy ilyen kemény és nehéz meccset kapott gól nélkül játszottuk le, amely során a fiúk mindent megtettek győzelemért. Gratulálok a csapatnak – értékelt Sasa Dragicevic, edző

U15-ös bajnokság, Kiemelt-csoport, 15. forduló
Várda Labdarúgó Akadémia – PMFC 3-0 (1-0)
Jegyzőkönyv

– Gyámoltalanul, hitehagyottan kezdtük a mérkőzést. Később is a hazaiak akarata érvényesült, így megérdemelt kisvárdai győzelem született – értékelt Koleszár Viktor, edző.

U14-es bajnokság, Alap-csoport, 17. forduló
PMFC – Credobus Tehetségközpont 5-3 (2-0)
Pécsi gólszerző: Várdai Márton (13.), Vajda Bercell (25.), Keszler Márk (53., 78.), Tímár Dávid (65.)
Jegyzőkönyv

– Egy új szituációval találkoztunk, hiszen emberhátrányba kerültünk egy szerencsétlen eset kapcsán, és a kapusunk helyett mezőnyjátékos állt a kapuban. A létszámhátrány ellenére több helyzetünk is volt a második félidőben. A játékosaim egyéni kvalitása után szereztünk szép gólokat. Talán igaz az a mondás, hogy “Végy egy jó kapust… és ha kiállítják, legyen egy jól védő mezőnyjátékosod!” Gratulálok a srácoknak és további sok sikert kívánunk az ellenfelünknek! – értékelt Deli Balázs, edző.

U13-as bajnokság, Dél-Nyugat, 17. forduló
BVSC-Zugló – PMFC 0-1 (0-1)
Pécsi gólszerző: Ungvári Máté (45.)
Jegyzőkönyv

– Hatvan percig kevés helyzettel, de magabiztosan játszottunk, majd az utolsó húsz percben az ellenfél akarata érvényesült. Ebben az időszakban sem tudott veszélyes helyzeteket kialakítani az BVSC, így végül megérdemelten nyertük meg a mérkőzést – értékelt Horváth Tamás, edző.

OLVASTA MÁR?

GALÉRIA – Munkában Weitner Ádám

Már új vezetőedzőnk irányításával zajlik a felkészülési munka. Nézd meg a csapat csütörtöki edzésén készült legjobb fotókat! A teljes gépgalériát IDE kattintva tekintheted meg!
Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram