Braun Károly: 52!

A PMSC csapatával Magyar Kupát és bajnoki bronzérmet szerző egykori kiváló védőnk ma ünnepli születésnapját.

Kiváló hátvéd volt Braun Károly, aki 1970. április 27-én született Pécsett, majd a PMSC-ben mutatkozott be a labdarúgó NB I-ben. A védő első élvonalbeli mérkőzését 1987. október 7-én játszotta a piros-feketék között a Debrecen ellen, idegenben.

Garami József mesteredző kezei alatt játéka aztán szépen kiforrott, s hamar a Munkás védelmének alapemberévé vált. Braun Károly így tagja volt többek között az 1990-91-es bajnoki bronzérmes csapatunknak is, amelynél akkor csak két fővárosi gárda, a Ferencváros és a Budapesti Honvéd volt jobb.

Braun Károly emellett részese volt a híres jogelőd, a PMSC 1989-1990-es kupamenetelésnek, így a Tatabányán rendezett MNK-döntőt is végigjátszotta a kispestiek ellen. Majd pedig jó magasra emelhette a győztesnek kijáró fényes serleget, amivel örökre beírta magát a pécsi labdarúgás krónikájába.

A honi legmagasabb osztály mellett a nemzetközi porondon is megmutathatta tudását a hátvéd. Két KEK és két UEFA-kupa mérkőzésen olyan neves csapatok ellen játszott, mint az angol Manchester United, vagy a német VfB Stuttgart. S, bár győzni egyik meccsen sem sikerült, azért mégiscsak csúcsra járatták a pécsi focit.

A PMSC alakulatában közel nyolc évet húzott le a kiváló védő, majd az 1995-96-os idény őszén az Újpesthez került, ám a Megyeri úton nem találta meg számításait. Pár bajnoki és egy Rosenborg elleni UEFA-kupa találkozót követően tavasszal inkább hazatért. A piros-feketék játékosaként összesen 142 első osztályú mérkőzésen lépett pályára és három gólt szerzett.

Klubunk ezúton kíván nagyon boldog születésnapot a ma 52. életévét betöltő Braun Károlynak!

Fénykép: Laufer László/Dunántúli Napló

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram