A régió fiatal tehetségeié volt a főszerep

A PMFC szervezésében – Udvardi Zoltán, Lőrincz Sándor, Élő Tibor, Lóth József és Szabó Zsolt edzői segédletével – első alkalommal került megrendezésre a Tehetségközpont-nap, amely során a baranyai régió Körzetközpontjainak 2011-es és 2012-es születésű válogatottjai mérhették össze erejüket és futballtudásokat egymással, valamint a PMFC U10-es csapata ellen.

A mohácsi, a pécsi és a szigetvári Körzetközpont utánpótláskorú fiataljai alkotta legjobbak először egy minitorna keretén belül játszottak a fedett, osztható területű műfüves csarnokban. Az ifjú labdarúgók teljesítményét Major Ádám, az MLSZ regionális KK-instruktora is a helyszínen követte figyelemmel, aki elismerősen beszélt a rendezvény szervezéséről és lebonyolításáról.

A csarnokban hamisítatlan örömfociba csapott át a játék, majd az ebéd közös elfogyasztása után a Körzetközpont tehetségei megismerhették és bejárhatták az Idősebb Dárdai Pál Labdarúgó Utánpótlás Edzőközpontot, míg délután a Garami József nevét viselő TOCA Centerben zárult a program. A visszajelzések alapján nagyszerű napot tudhatunk magunk mögött.

Képek a Tehetségközpont-napról:

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram