Győzelemmel kezdtük a felkészülést

NB II-es labdarúgócsapatunk 3-1-re megnyerte első nyári edzőmérkőzését a Szekszárdi UFC ellen.

Szombat délelőtt kellemes nyári melegben, szurkolóink jelenlétében lejátszottuk első nyári felkészülési találkozónkat az Idősebb Dárdai Pál Edzőközpontban. NB II-es labdarúgócsapatunk ellenfele az NB III-ban szereplő Szekszárdi UFC együttese volt. Weitner Ádám vezetőedzőnk mellett három új igazolásunk is debütált, Hadaró Valentin és Harsányi István a kezdőcsapatban kapott játéklehetőséget, míg Kovács Péter harminc perc után váltotta Helesfay Donátot a kapuban.

Csapatunk már a találkozó elején több lehetőséget alakított ki, míg a 22. percben Rácz László góljával megszereztük a vezetést Turi Zsolt alakulata ellen. Az iram és a fölény a szünetig kitartott, majd a sorcserét követően Károly Bálint révén már 2-0-ra növeltük előnyünket. A második játékrészben több utánpótláskorú, illetve próbajátékossal álltunk fel, a vendégek ugyan a végén szépítettek, míg Busa Bence hajrában rúgott találatával azonban 3-1-es győzelemmel hagytuk el a pályát.

A Szekszárdi UFC-nek köszönjük, további sikeres felkészülést kívánunk nekik.

Felkészülési mérkőzés
Pécs, Id. Dárdai Pál Edzőközpont
PMFC – Szekszárdi UFC 3-1 (1-0)
Gsz.: Rácz (22.), Károly (47.), Busa (84.), ill. Sütő (79.)

PMFC 1. félidő: Helesfay (Kovács, 30.) – Marques, Rácz, Katona, Hadaró – Futó, Nikitscher – Sandal, Grabant, Harsányi – Tihanyi. PMFC 2. félidő: Kovács (Nagy, 60.) – Svedyuk, Bozóki, Takács, Laczik – Székely, Bachesz (Bukovics, 75.), Kövesdi, Károly – Busa, Puska. Vezetőedző: Weitner Ádám.

Fénykép: Kurdi József/pmfc.hu

 

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram