Érmekkel zárult a felkészülési torna

Leány akadémiai korosztályaink közel két hete kezdték el a nyári felkészülést, melynek egyik állomásaként az U17-esek szombaton Mórahalmon vettek részt egy nemzetközi tornán. A megfelelő terhelés és a játékpercek érdekében a lányok két csapatra bontva szerepeltek és a rekkenő hőség ellenére végül egy bronz és egy ezüstéremmel zárták a megmérettetést, míg a kilenc találatig jutó Turi Bori lett a torna gólkirálya, Balogh Zselykét pedig a legjobb kapusnak választották meg.

Balogh Zselykét választották a torna legjobb kapusának

– Kitűnő körülmények között zajlott a nemzetközi torna Mórahalmon, ahol 160 perc játékidőt tudtunk biztosítani mindkét csapatunkat – kezdte értékelését Bolboaca Augustin, edző. – A borzasztó hőség ellenére nagyon jól zártuk a tornát, a kéthetes kemény munkának meglett az eredménye. Egyik csapatunk mindössze egy vereséget szenvedett, a döntőben a Temesvártól kapott ki, így a második helyet szerezte meg. A másik csapatunk pedig harmadik lett, a bronzmérkőzésen a Temesvár második gárdáját győzte le 1-0-ra. A példaértékű hozzáállás és a mutatott játék miatt dicséret illeti a lányokat.

OLVASTA MÁR?

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram