Fiatal hálóőrt igazoltunk

A 18 esztendős Nagy Szilveszter a PMFC-ben folytatja kapuspályafutását.

Tehetséges hálóőrrel egészült ki NB II-es labdarúgócsapatunk játékoskerete, a 2003-as születésű Nagy Szilveszter NB II-es labdarúgócsapatunkban folytatja pályafutását. Tízedik nyári igazolásunk Kaposvárról indulva 2019-ben került a Puskás Akadémiához, ahol végigjárta a korosztályos csapatokat, tavaly pedig bemutatkozott az NB III-ban.

Újdonsült kapusunk, aki életkorából fakadóan a fiatalszabályba beleesik idén nyáron búcsút intett nevelőegyesületének, hogy Sólyom Csaba kapusedzőnk kezei között pallérozódjon tovább a PMFC-nél. A 2022/23-as másodosztályú bajnoki szezonban Helesfay Donát és Kovács Péter mellett már Nagy Szilveszter is bevethető kapusposzton.

Nagy Szilveszter a PMFC-ben folytatja pályafutását

– Nagy bizakodással és ambíciókkal érkeztem Pécsre, ahol remek szakmai stáb irányítása alatt dolgozhatok. Sólyom Csaba személyében kiváló kapusedző kezei között tudok pallérozódni és fejlődni. Szeretném meghálálni a bizalmat. Keményen dolgozok, hogy minél hamarabb bemutatkozhassak a PMFC-ben és hozzájárulhassak a csapat sikereihez.

Nagy Szilvesztert szeretettel köszöntjük Pécsett és eredményes szereplést kívánunk piros-feketében!

Névjegy: Nagy Szilveszter
Születésnap: 2003. 08. 01.
Születési hely: Kaposvár
Nemzetiség: Magyar
Poszt: Kapus
Magasság: 189 cm
Testsúly: 77 kg
Előző klubja: Puskás Akadémia FC

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram