Profi szerződést írt alá Vas Bence

A saját nevelésű, ízig-vérig pécsi játékosunk karrierje szempontjából fontos mérföldkőhöz érkezett.

Élete első profi szerződését kapta klubunktól Vas Bence. Fiatal középpályásunk 2005. június 12-én született Pécsen, eddigi egész pályafutását a PMFC-ben töltötte, melynek színeiben végigjárta a korosztályos ranglétrát. A felnőttek mezőnyében a 2021/22-es szezonban debütált a megye I-es másodikszámú együttesünkben, ahol gólt is szerzett.

Bence számára ugyanakkor nem ismeretlen az első csapat légköre sem, hiszen már az előző idény során is az NB II-es gárdánál edzett, és foglalt helyet a kispadon, míg idén nyártól 17 éves kora ellenére is az elsőszámú együttesünk játékoskeretéhez tartozik. Saját nevelésű játékosunk a mérföldkőnek számító kontraktus aláírást követően osztotta meg gondolatit:

A 17 esztendős Vas Bence profi szerződést írt alá. Fénykép: Kurdi József/pmfc.hu

– Nagyon boldog vagyok, hogy profi szerződést kaptam a klubtól. Mindent megteszek azért, hogy mielőbb bemutatkozhassak a felnőtt csapatban és hozzájárulhassak a sikerekhez – nyilatkozta a pécsi születésű és nevelésű Vas Bence, akinek ezúton is gratulálunk és további eredményes karriert kívánunk piros-feketében!

OLVASTA MÁR?

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram