Nagy sikert aratott az U8-as focikupánk

Első alkalommal rendeztük meg az Id. Dárdai Pál Youth Cup-ot, amellyel kapcsolatban kiváló visszajelzések érkeztek.

Vasárnap kiváló futballidőben, jól előkészített pályán került megrendezésre az Id. Dárdai Pál Youth Cup, amelyet klubunk alapos szervezést követően hagyományteremtő céllal bonyolított le. A 8 év alattiak számára először kiírt nívós nemzetközi kupán a házigazda PMFC két, „piros” és „fekete” csapata mellett az MTK Budapest, a Ferencvárosi TC és a Szeged-Csanád Grosics Akadémia, valamint a horvát NK Cibalia, az NK Slavonija Pozega, illetve az NK Belsice együttese játszott egymás ellen remek iramban az Idősebb Dárdai Pál Labdarúgó Utánpótlás Edzőközpontban.

Fénykép: Kurdi József/pmfc.hu

Az esemény Kulcsár Árpád, klubunk utánpótlás szakmai igazgatójának megnyitójával indult, míg a körmérkőzések során felszabadultan és bátran fociztak a gyerekek, miközben a fiatalokat elkísérő szülők remek hangulatot teremtettek. Az erős mezőny élén a végül a hibátlanul teljesítő MTK Budapest zárt, az ezüstérmes FTC és a bronzérmet megszerző NK Belisce előtt. Az ünnepélyes díjátadásban Mészáros Ferenc, a PMSC korábbi válogatott labdarúgója is segédkezett, de nem maradtak elismerés nélkül a PMFC növendékei sem, Szabó Ágoston és Tamás Benett egy-egy oklevelet vehetett át kimagasló játékáért.

Fénykép: Kurdi József/pmfc.hu

– Nagyon örülünk, hiszen végre részt vehettünk egy hazai rendezésű kupán. A gyerekek elmondásuk szerint élvezték a játékot, ami ebben a korban a legfontosabb. Jómagam pedig rengeteget tapasztaltam és tanultam – fogalmazott Horváth Tamás, U8-as labdarúgócsapatunk vezetőedzője. – Az edzőkollégák egyaránt elismerésüket fejezték ki a szervezést és a lebonyolítást illetően. Jó érzéssel tölt el, hogy mindenki kedvét lelte a focikupánkon. Bízom benne, hogy a jövőben ismét hasonló eseménynek tudunk otthont adni.

Ezúton is gratulálunk az Id. Dárdai Pál Youth Cup minden részvevőjének, egyúttal köszönjük a kluboknak, hogy elfogadták meghívásunkat!

A torna első három helyezettje:
1. MTK Budapest 21 pont
2. FTC 16 pont
3. NK Belisce 11 pont

A kupán készült képeket Facebook-oldalunkra kattintva nézhetik meg!

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram