Értékes pontszerzés emberhátrányban

NB II-es labdarúgócsapatunk tíz emberrel fejezte be az MTK Budapest vendégeként 1-1-es döntetlennel záruló rangadót.

NB II-es labdarúgócsapatunk hétközi Gyirmót FC Győr elleni hazai bajnoki után a Merkantil Bank Liga 17. fordulójának rangadóján az előző szezonban még az élvonalban szereplő, s nem titkon az NB I-be mihamarabb visszavágyó MTK Budapest vendégeként lépett pályára az Új Hidegkuti Nándor Stadionban. Együttesünk egyedüli veretlenként a tabella 2. helyéről, míg a mezőnyből a legtöbb gólt szerző hazaiak két pont hátránnyal a 3. pozícióból várták a vasárnapi összecsapást. Weitner Ádám vezetőedzőnk ezúttal a Helesfay – Svedyuk, Rácz, Katona, Hadaró – Szeles – Kocsis, Nikitscher, Kesztyűs, Gera – Tóth-Gáborösszeállításban küldte pályára a csapatot. Futó továbbra is külső térdszalag szakadás, Kovács, Takács és Kónya sérülés miatt hiányzott a fővárosi ütközetről.

A kék-fehérek ellen sorrendben a 90., ugyanakkor a másodosztályban az első találkozó 15. másodpercében Gerát ugratták ki a társak, akinek ziccerét azonban Somodi becsúszva hárította, majd a 2. percben ismét óriási helyzetet alakítottunk ki. Egy formás jobboldali akció végén Svedyuk beadását Tóth-Gábor tűzte rá, ám a felsőléc kisegítette a házigazdákat. A 7. minutumban ismét előttünk adódott lehetőség a gólszerzésre, a Kocsis ellen megítélt szabadrúgást maga a sértett tűzte rá 20-ről, ám veszélyes lövése a háló tetején landolt. Ilyen felütés, valamint az idegenben rég látott népes szurkolótáborunknak köszönhetően remek hangulatú rangadót láthattuk. A 18. percben azonban a korábbi válogatott, Stieber góljával megszerezte a vezetést az MTK, 1-0.

A 25. percben a budapestiek tizenhatosának, bal oldalvonalának közeléből végezhettünk szabadrúgást, de Gera tekerése elszállt az MTK kapuja mellett. A 27. percben ellenben egy káprázatos góllal egyenlítettünk. Egy jobbról a baloldalra átszálló labdát a jól érkező Hadaró vett le, majd éles szögből irgalmatlanul a léc alá bombázta a labdát, 1-1! Védőnk egyúttal első bajnoki gólját jegyezte a PMFC színeiben. Nem sokkal ezután Stieber tekerését Helesfay tolta ki nagy bravúrral a hálónk bal oldala elől, míg a másik kapu előtt Tóth-Gábornak volt kissé hosszú egy keresztbe elguruló labda. A félidőig élvezetes, ugyanakkor küzdelmes játékkal folyt tovább az összecsapás, a 43. percben Stieber átlövése szállt mellé, kapusunk szemmel követte a labda útját.

A második félidő elejére teljesen felszállt a köd és kellemes napsütésben folytatódott a mérkőzés. Csapatunk továbbra is szervezetten és kezdeményezőbben játszott, a 49. percben egy lecsorgó labdát Nikitscher rúgott a jobb oldalhálóba. Az 53. minutumban Gera buktatásáért a hazai tizenhatos jobb oldalvonalától jöhettünk szabadrúgással, jó helyről, ugyanakkor éles szögből Kesztyűs végezte el a pontrúgást, ami azonban pontatlanra sikeredett. Az 54. percben az MTK próbálkozott, kevés sikerrel, majd az 57. percben Kesztyűs lapos lövését Somodi a bal sarok irányába elvetődve tolta ki szögletre. A 63. percben Kovács baloldali passzából Németh talált be közelről a kapunkba, de már az akció közben lest intett a partjelző, így érvénytelen volt a gól.

Húsz perccel a vége előtt a Nikitscher helyére becserélt Harsányi hozott újabb lendületet támadójátékunkba, majd a 75. percben egy kontra végén a jobbról átszálló keresztlabdát Kovács állítás nélkül lőtt el jó helyről, helyzete azonban mellé ment. A 85. percben Bognár szabadrúgásból beadott labdáját Kata fejelte rá, egy menteni igyekvő védőről ellenben szögletre pattant a labda. Még ezt megelőzően kettőscserét hajtottunk végre: Gera és Kocsis helyett Kövesdi és Terbe állt be. A 87. percben emberhátrányba kerültünk, Szeles második sárgás figyelmeztetéssel került a kiállítás sorsára. Izgalom akadt még a hajrában is, de végül nem született újabb találat, tíz emberrel fejeztük be az 1-1-es döntetlennel zártuk MTK elleni idegenbeli összecsapást, megőrizve veretlenségünket!

Merkantil Bank Liga, 17. forduló
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion, 1460 néző. Vezette: Rúsz (Berényi, Punyi)
MTK Budapest – PMFC 1-1 (1-1)
Gsz.: Stieber (18.), ill. Hadaró (27.)
Piros lap: Szeles (88.)

MTK Budapest: Somodi – Várkonyi (Palincsár, 89.), Kocsis G., Szépe, Varju – Kata, Bognár, Stieber – Kovács, Németh, Zuigeber (Zsóri, 85.). Vezetőedző: Horváth Dávid.

PMFC: Helesfay – Svedyuk, Rácz, Katona, Hadaró (Marques, 91.) – Szeles – Kocsis (Terbe, 84.), Nikitscher (Harsányi, 71.), Kesztyűs, Gera (Kövesdi, 84.) – Tóth-Gábor. Vezetőedző: Weitner Ádám.

Fénykép: Kurdi József/pmfc.hu

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram