Szakosztályaink egymás ellen meccseltek

Rendhagyó csapatépítő programra került sor szerdán este az Idősebb Dárdai Pál Edzőközpont műfüves csarnokában, ahol fiú utánpótlásunkban dolgozó edzőink és szakembereink a női akadémia korosztályos trénereivel, stábtagjaival mérkőztek meg. A csapatok nem vették félvállról a barátságos küzdelmet, amit közös edzés, taktikai eligazítás, valamint bemelegítés előzött meg.

A találkozó rangját és presztízsét emelte a játékvezető személye, a sípot nem más, mint Ábrahám Attila fújta, aki korábban 137 első osztályú meccset, két Magyar Kupa-döntőt és egy Szuperkupa-finálét, valamint számtalan nemzetek közötti válogatott és klubmérkőzést vezetett, kimagasló aktív karriere során pedig többször begyűjtötte az Év Játékvezetője, illetve a Hertzka Pál-díjat is.

A 2*25 perces meccsen mindkét együttes játékosai felvállalták a nyílt támadójátékot, a kapuk előtt záporoztak jobbnál jobb lövések, akadt dolguk a hálóőröknek is, mígnem Koller Krisztián góljával a fehér mezes fiúknál volt az előny, majd nem sokkal a félidő előtt Németh Zsolt is megvillantotta híres bal lábát, éles szögből védhetetlenül nagy, igazi bombagólt szerzett.

A fordulást követően egy vétlen hazaadásból szépített leány edzőink gárdája, ezt követően pedig Arató Zsombor szép megmozdulásából egyenlítettek is a fekete mezesek. Nem hagyott alább az iram és a küzdelem, mindkét kapu többször is veszélyben forgott, s amikor már mindenki elkönyvelte volna a döntetlent, egy szép kiugratásból Koller Krisztián beállította a 3-2-es végeredményt.

 

A pörgős egymás elleni mérkőzésen mindenki odatette magát a pályán, és ugyan látszott némi fáradtság az arcokon, mindenki boldogan fogott kezet a kollégáival. A közös program ezzel még nem ért véget, előbb mindenki az öltözők felé vették az irányt, majd pedig a büféhelységben a vacsora és a frissítők elfogyatása mellett együtt nézték végig a Belgium-Kanada vb-csoportmeccset.

PMFC ”fiúk”: Szabó Zsolt, Békési András, Németh Zsolt, Lazar Stanisic, Kulcsár Árpád, Nagy Gábor, Jásper Péter, Princz Gilbert, Fatalin József, Koller Krisztián, Lóth József, Élő Tibor, Udvardi Zoltán, Szakály Bálint, Sólyom Csaba, Weitner Ádám, Sasa Dragicevic, Kósa Sándor, Kárpáti Péter, Lőrincz Sámdor.

PMFC ”lányok”: Arató Zsombor, Bolboaca Alina, Erdős Zoltán, Soós Attila, Fábián Dávid, Győri János, Sági Péter, Veréb Viktor, Deli Balázs, Csobán Dominik, Gáspár Gábor, dr. Fazekas Gábor, Szíjas Zsolt, Bolboaca Augustin, Farkas Jázmin, Tallósi Zoltán, Sergiu Bolboaca, Varga Mária Veronika, Üski Tímea, Szerafin Luca, Kresz Fruzsina.

Fénykép: Kurdi József/pmfc.hu

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram