A felnőttek mezőnyében is brillíroztak

Leány U17-es csapatunk szerb és román felnőtt csapatokat maga mögé utasítva nyerte meg a Laura Rus International Cup-ot.

Női akadémiánk U17-es játékosok alkotta csapata egy megtisztelő meghívásnak eleget téve Romániában járt egy kétnapos nemzetközi tornán, ahol az első napon részt vettek Laura Rus, a román válogatott történetének legjobb női futballistájának, a női Bajnokok Ligája-győztes, a belga Andrlecht, mellett az olasz Verona és Sassulo egykori játékosának ünnepélyes könyvbemutatóján.

Másnap következett a klasszis nevével fémjelzett teremtorna, ahol fiataljaink szerb, illetve román felnőtt női első,- és másodosztályú csapatokkal mérkőztek meg. Bolboaca Augustin tanítványai az egész napos viadal során összesen öt meccset játszottak, amelyeket óriási bravúrként sikerült kapott gól nélkül megnyerni. A PMFC-s lányok a torna döntőjében a román női élvonalban szereplő Sporting Banat csapatával mérkőztek meg, akiknek a kapuját a moldáv női felnőtt válogatott elsőszámú hálóőre védte, de folytatva az előző találkozók lendületét, a döntőt is sikerült nagy küzdelemben 3-0-ra megnyerni, elhódítva ezzel a trófeát.

Az aranyérmes és tornagyőztes csapat tagjai: Szűcs Bettina, Bolboaca Karina, Gyánó Lili, Krisztián Petra, Farkas Jázmin, Máté Nóra, Mayer Emese, Bódis Lili, Kömives Amira. Sergiu Bolboaba (leány U15 vezetőedző), Bolboaca Sergiu (leány U17 vezetőedző), Szíjas Zsolt (leány U17 asszisztens edző), Alina Bolboaca (kapcsolattartó).

Büszkék vagyunk rátok! Hajrá, Pécs!

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram