Lányok az U17-es válogatottakban

A Schumi Dorottya vezette női U17-es válogatott február 13-19. között a márciusi korosztályos Európa-bajnoki selejtezőkre történő felkészülés jegyében egyhetes edzőtáborba utazik a spanyolországi San Pedroba. A keretbe meghívót kapott 14 esztendős támadónk, Turi Bori, valamint tartalékként számítanak védőnkre, Gyánó Lilire és támadónkra, Égi Barbarára.

A szintén a PMFC női U17-es csapatának belső védőjére, Bolboaca Karinára pedig újfent a román U17-es válogatottban számítanak, aki társaival együtt február 13-19. között a törökországi Antalyába utazik, ahol a felkészülési edzőtáborozás alatt kétszer is összecsapnak majd a házigazda török korosztályos válogatottal.

A magyar és a román U17-es nemzeti együttes komoly erőpróba előtt áll, hiszen a márciusi Eb-selejtezők során eldőlnek, hogy kik lesznek azok a csapatok, akik csoportjuk megnyerésével kijutnak a májusi kontinensviadalra. Míg a csoport második és harmadik helyezettjei maradnak az A-divízióban, addig az utolsó helyezettek a B-divízióban folytathatják.

Magyarország csoportellenfelei: Németország, Portugália, Észak-Macedónia.
Románia csoportellenfelei: Csehország, Észtország, Lengyelország.

Gratulálunk lányok és sok sikert kívánunk! Hajrá, PMFC!

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram